Kiállítás a Kultúrák párbeszéde karikatúrapályázat legjobb alkotásaiból (2008)
A Külügyminisztérium és a Magyar Kultúra Alapítvány 2008-ban nemzetközi karikatúra-pályázatot hirdetett az Európai Unió Kultúrák közötti párbeszéd európai évéhez kapcsolódóan. A pályázaton 25 ország 77 karikaturistája indult.
A legjobb munkákból kiállítás nyílt a XII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztiválon.
Az Európai Unió 2008-at a Kultúrák közötti párbeszéd európai évének nyilvánította, kifejezve ezzel, hogy tiszteletben tartja és támogatja tagországainak kulturális, nyelvi és társadalmi sokszínűségét. A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a Magyar Kultúra Alapítvány ehhez kapcsolódóan karikatúra-pályázatot hirdetett magyar és külföldi alkotóknak, Kultúrák párbeszéde címmel.
A pályázók egy kötött – Kultúrák közötti párbeszéd európai éve – és egy szabadon választott témában adhatták be műveiket. A pályázatra 25 ország 77 karikaturistája küldte el pályaműveit.
A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat a közönség 2008. november 3. és 30. között a XII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztiválon, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában (Budapest, Szentháromság tér 6.) tekinthette meg, a kiállítás vándorkiállítások keretében több hazai és európai nagyvárosban is látható lesz.
A közönségdíjas alkotást az érdeklődők online szavazáson választották ki. A Kultúrák párbeszéde című virtuális kiállítást a karikatura.euvonal.hu oldalon lehet megtekinteni.