A NATO a 2009. áprilisi strasbourg/kehli csúcstalálkozón döntést hozott a szervezet új stratégiai koncepciójának kidolgozásáról. A NATO politikai alapdokumentumának számító stratégiai koncepció elsődleges célja, hogy politikai és védelmi-katonai téren jól meghatározott és világos irányt adjon a Szövetség jövőbeni tevékenységére nézve. Az új stratégiai koncepció elfogadása a 2010 végére tervezett lisszaboni csúcstalálkozón várható.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy az új stratégiai koncepció kidolgozásának a folyamatát széles körű társadalmi vita kísérje, illetve a közvélemény számára az minél átláthatóbb legyen. Ennek szellemében Balázs Péter külügyminiszter kezdeményezésére létrejött egy magyar szakértői csoport, amely az új stratégiai koncepcióval kapcsolatos magyar álláspont kidolgozásához nyújt segítséget hazai szakértők kötetlen formában történő bevonása révén. A csoport létrehozása egyben azt a célt is szolgálja, hogy a magyar társadalom a szakértői hozzájárulásokon keresztül is tájékozódhasson a stratégiai koncepció kidolgozásának menetéről.
A szakértői csoport 2009. október 13-án tartotta alakuló ülését, ahol megvitatták az új stratégiai koncepcióval kapcsolatos feladatokat, értékelték a dokumentum kidolgozásának a folyamatát, valamint eszmét cseréltek a magyar prioritásokról. A szakértői csoport tagjai a következő fél év során több alkalommal fognak találkozni.
A szakértői csoport elnöke:
- Balázs Péter külügyminiszter
Tagjai:
- Bali József, a Honvédelmi Minisztérium szakállamtitkára
- Gyarmati István, a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatója
- Iklódy Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára, politikai igazgató
- Korányi Dávid, szakállamtitkár, a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója
- Kós András, volt PSC (Politikai és Biztonsági Bizottság) képviselő
- Kovács István, NATO állandó képviselő
- Martinusz Zoltán, az EU Tanács Főtitkárságának nyugat-balkáni, kelet-európai és közép-ázsiai igazgatója, volt NATO állandó képviselő
- Martonyi János, volt külügyminiszter
- Nagy Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium főosztályvezetője
- Szemerkényi Réka, a Magyar Új Atlanti Kezdeményezés elnöke
- Szenes Zoltán vezérezredes, volt vezérkari főnök
- Tálas Péter, a ZMNE Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet igazgatója