| A visegrádi országok október 6-án Budapesten a Nyugat-Balkánnak szentelt miniszteri találkozót tartottak. Ezen közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben kiemelték, hogy az euró-atlanti szervezetek bővítésének is kulcsszerepet kell kapnia a nyugat-balkáni országok stabilitásának és prosperitásának megteremtésében. A jelenleg magyar elnökség által vezetett Visegrádi Csoport megerősítette, hogy a következő uniós elnökségek – így Magyarország 2011 első félévi elnökségi – periódusában is kiáll a nyugat-balkáni országok integrációs törekvéseinek támogatása mellett, miközben felhívja térségbeli partnereinek figyelmét a tagfelvételi kritériumok teljesítésének fontosságára. A Visegrádi Csoport megerősítette, hogy éppen a közép-európai országok által, még EU-tagjelöltként bejárt út tapasztalatai alapján a nyugat-balkáni államoknak már az integráció jelen fázisában, teljes mértékben ki kell használniuk a regionális együttműködés kínálta lehetőségeket. A V4 tagországok angol nyelvű közös nyilatkozata kitér arra, hogy a nemzetközi közösségnek továbbra is figyelmet kell fordítania Bosznia-Hercegovina stabilizálására, és ennek keretében fenntartani az EUFOR jelenlétét az országban. A Visegrádi Csoport azt ajánlja uniós partnereinek, hogy a nemzetközi katonai kontingens mandátumát az ENSZ Főképviselői Hivatal (OHR) EU Különleges Képviselői Hivatallá (EUSR) történő átalakulásának befejezéséig változatlan formában fenn kell tartani. A Visegrádi Csoport kifejezte továbbá támogatását Bosznia-Hercegovina és Montenegró csatlakozásához a NATO Tagsági Felkészülési Programjához (NATO MAP), elismerve ugyanakkor, hogy a végső döntést a szövetség összes tagállamának együttesen kell meghoznia. 
A Visegrádi Csoport tagjai megerősítették a nyugat-balkáni országokkal szembeni schengeni vízumkényszer eltörlésének jelentőségét a régió egésze számára. Üdvözölték és további támogatásukról biztosították az Európai Bizottság javaslatát, hogy 2010. január 1-jei hatállyal megszüntesse a vízumkényszert Macedóniával, Montenegróval és Szerbiával szemben. E példa is mutatja, hogy az integráció érdekében tett erőfeszítések konkrét, a mindennapok szintjén is érezhető haladást hoznak. A visegrádi országok egyúttal hitet tettek amellett, hogy politikai és szakértői szinten is segíteni fogják a mostani vízumliberalizációs körből kimaradó nyugat-balkáni országok felzárkózását. A Visegrádi Csoport budapesti miniszteri találkozóján egyetértettek abban, hogy a Nyugat-Balkánt minden lehetséges eszközzel, már a teljes jogú EU-tagság elérése előtt, össze kell kapcsolni a transz-európai hálózatokkal. A térség regionális együttműködését is hatékonyan erősítheti az európai közúti, vasúti és energia hálózatok kiterjesztése. A találkozón a négy ország között megegyezés született arról, hogy összehangolják a térség országainak nyújtott fejlesztési támogatásokat. Felkérik a külügyi intézeteket közös projektek lebonyolítására, valamint részben a Visegrádi Alapból, részben más donorok bekapcsolásával továbbra is ösztönzik a diákcserék és ösztöndíjak felajánlását.
(2009. október 6.) Az angol nyelvű nyilatkozat teljes szövege itt olvasható. |