| Jorge Taiana külkereskeledemért is felelős argentín külügyminiszter meghívására Balázs Péter hivatalos látogatásra Argentinába látogatott.
Kettejük megbeszélésén megemlékeztek arról, hogy a kapcsolatok hosszú történelmi múltra nyúlnak vissza: 140 évvel ezelőtt írták alá az első egyezményt “a Barátságról, Kereskedelemről és Hajózásról” az Osztrák-Magyar Monarchia és Argentina között. Balázs Péter és Jorge Taiana egyetértett abban, hogy a nagy távolság ellenére a két országot szoros kulturális kapcsolat is összeköti: az Argentínában élő mintegy 40 ezer fős, jól szervezett magyar közösség fontos összekötő kapcsot jelent. Közülük is különösen ismert Bíró László, a golyóstoll feltalálója, Orosz László jezsuita pap, az első argentín nyomda megalapítója vagy Czetz János honvédtábornok, az Argentín Katonai Akadémia megalapítója. A vendéglátó Taiana külügyminiszter megállapította, hogy sok hasonlóságot mutat a két ország elmúlt évtizedekben megtett útja is: a latin-amerikai kontinens is egyre egységesebb, az országok közötti integráció elmélyült, és ez a folyamat hasonlít a magyar fejlődéshez, amelynek nyomán hazánk az euroatlanti közösség tagja lett, és mélyen integrálódott az Európai Unióba. A sikeres integrációs folyamatok lehetőséget adnak arra, hogy mindkét ország, a közvetlen szomszédokon túl, új partnerek felé tekintsen. Balázs Péter – kollégájával egyetértve – megerősitette: a magyar gazdaság stabilizálódásával és növekedési pályára állásával lehetőség nyílik arra, hogy új lendületet adjunk a kereskedelem és befektetések bővítésének. A kiváló politikai kapcsolatok ellenére a két ország közötti kereskedelmi forgalom messze elmarad a lehetőségektől. A magyar diplomácia vezetője listát nyújtott át partnerének azokról területekről, amelyekben konkrét gazdasági együttműködési lehetőségeket látunk: a magyar cégek az ottani piacon szerzett korábbi tapasztalataik, kivívott hírnevük alapján versenyképes árucikkekkel, szolgáltatásokkal tudnak megjelenni Argentínában. Jorge Taiana a latin-amerikai országok közötti infrastrukturális, elsősorban közlekedési fejlesztésekre hívta fel a figyelmet, mint az elkövetkező időszak fontos beruházási lehetőségeire. Ezek között elsőként említette a Chile és Argentína közötti közlekedési beruházásokat. Taiana külügyminiszter kitért arra, hogy a világgazdaságban meghatározó szerepet játszó G20 országcsoport – amely a világ össztermékének 80%-át adja – képes választ adni a globális és összehangolt megoldásokat igénylő kérdésekre. Ilyennek tekintette a válság okozta kihívásokat, ideértve a nemzetközi gazdaságélénkítést valamint a nemzetközi pénzügyi rendszer és intézményei jövőjét. Latin-Amerika második legnagyobb országában, ahol 1997 óta nem járt magyar külügyminiszter, Balázs Péter ismertette Magyarország NATO és EU tagságának tapasztalatait, a Visegrádi Négyek elnökeként tett magyar kezdeményezéseket, és a 2011-es EU elnökségre vonatkozó magyar elképzeléseket. Jorge Taina elismerően szólt a tudományos és technológiai együttműködés eddigi eredményeiről, s a további fejlesztést szorgalmazta. Balázs Péter szintén üdvözölte, hogy a magyar-argentín tudományos és technológiai együttműködési egyezmény több mint tíz évvel ezelőtti aláírása óta rendszeresek a közös kutatási pályázatok. Felhívta partnere figyelmét arra, hogy Magyarország kapta a lehetőséget, hogy otthont adjon az Európai Innovációs és Technológiai Intézet központjának, ami ebben a tekintetben is mutatja helyünket és elismertségünket. Az argentín diplomácia vezetője külön hangsúlyt fektetett a dél-amerikai országok többségét tömörítő gazdasági szervezet, a Mercosur és az Európai Unió kapcsolataira; üdvözölte, hogy lehetőség nyílhat kettejük között a szabadkereskedelmi tárgyalások újrainditására. Balázs Péter a témára reagálva politikai támogatásáról biztositotta argentín partnerét, egyben – utalva saját uniós csatlakozásunk tapasztalataira – felhívta figyelmét a hosszadalmas egyeztetési folyamat nehézségeire és összetettségére. A magyar külügyminiszter Buenos Airesben találkozott Alfredo Nestor Atanasof-fal, az argentín képviselőház külügyi bizottságának elnökével is. A megbeszélésen hangsúlyozták, hogy a két ország kapcsolatainak fejlesztésében igen fontos a két törvényhozás együttműködése. Alfredo Nestor Atanasof külön kiemelte az Európai Unió és a Mercosur tárgyalásainak jelentőségét. Reméli – mondta –, hogy a szabadkereskedelemről szóló tárgyalásokon a magyar EU-elnökség alatt haladást érnek el.
Buenos Airesben – a Nemzetközi Kapcsolatok Argentín Tanácsában – Balázs Péter arról tartott előadást, hogy miképpen alakulnak az Európai Unió és hazánk kapcsolatai, hogy mit jelent a Lisszaboni Szerződés életbelépése az unió tevékenységében továbbá, hogy mik a tanulságai az elmúlt két év gazdasági és pénzügyi válságának. A szakmai közönség előtt ismertette a magyar válságkezelés eredményeit és külpolitikai törekvéseinket, különös tekintettel a 2011. évi első félévi uniós elnökségre.
Látogatása során a külügyminiszter interjút adott az Argentinai Magyar Hirlap főszerkesztőjének. Balázs Péter részt vett, és ünnepi beszédet mondott a buenos aires-i nagykövetségen a március 15-e alkalmával rendezett fogadáson. Átadta Sofia Terek magyar származású argentín állampolgárnak a Sólyom László köztársasági elnök által adományozott “Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje” kitüntetést. Az elismerés annak szól, hogy Sofia Terek 1990 óta rendkívül aktív szerepet vállal az argentínai magyar közösség intézményeinek működtetésében valamint programjainak szervezésében és lebonyolításában.
(2010. március 13.) |