| A NATO-egység kifejezését tartotta a legfontosabb eredménynek Göncz Kinga külügyminiszter azon a találkozón, amelyet a szövetség többi tagországából érkezett kollégáival folytatott Brüsszelben. Az amerikai kérésre összehívott, soron kívüli ülés után megállapította, hogy a NATO egyértelmű támogatást fogalmazott meg Grúziával kapcsolatban. Kiemelte az áprilisi bukaresti NATO-csúcstalálkozón született határozatok megerősítését, benne a majdani grúziai NATO-tagság kilátásba helyezésével. Göncz Kinga elmondta: a helyzet súlyosságát és a szövetség kiemelt figyelmét egyaránt jelzi, hogy a NATO rendkívüli miniszteri ülést tartott. Ezen egyértelműen megfogalmazódott Grúzia nemzeti integritásának, függetlenségének tiszteletben tartása. Az ülésnek azzal a döntésével kapcsolatban amely szerint külön bizottságot hoznak létre a NATO és Grúzia kapcsolatainak kezelésére, azt hangoztatta, hogy ez egyelőre csak ajánlat, amelyet Tbiliszinek is el kell fogadnia. Nincs ugyanakkor kétség afelől, hogy a grúz vezetés egyetért majd az indítvánnyal - tette hozzá. A magyar diplomácia vezetője felszólalásában megállapította: a mostani eszmecserét meghatározta, hogy Oroszország – ígéretei ellenére – nem vonta ki csapatait Grúziából. Amíg Oroszország nem teljesíti vállalásait, addig a NATO-orosz viszonyban nem mehet minden úgy, mintha semmi sem történt volna. Ugyanakkor nem lehet minden kapcsolatot megszakítani Moszkvával. Göncz Kinga üdvözölte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) bécsi döntését, amely szerint 100 fővel megemelik a szervezet grúziai megfigyelő missziójának létszámát. Úgy vélte, hogy ennek különösen a helyszínről érkező információk megbízhatóságának szempontjából van jelentősége. A dél-kaukázusi régióban – tette hozzá - új nemzetközi ellenőrző és felügyelő mechanizmus létrehozására is szükség van. Beszédében a miniszter a humanitárius segélyek célba juttatásának fontosságát is kiemelte. Magyarország azonnali segélyszállítmányt készít elő, és az újjáépítéshez is hozzá kíván majd járulni. Ez utóbbi részleteinek meghatározásához azonban szükség van arra, hogy normalizálódjon a helyzet. (2008. augusztus 19.) |