| Magyarország azt szorgalmazza, hogy az Európai Tanács hétfői brüsszeli tanácskozásán a tagállamok álljanak ki Grúzia területi épsége, szuverenitása és nemzetközileg elismert határainak tiszteletben tartása mellett. Ezt a magyar diplomácia vezetője közölte, amikor az Országházban az európai ügyekkel foglalkozó bizottság tagjait tájékoztatta az orosz-grúz konfliktussal kapcsolatos magyar álláspontról. Mint mondta, rossz precedenst teremtett, hogy Moszkva a másutt élő oroszok védelmére hivatkozva katonai erőt vetett be, mivel ez a lépés nem egyeztethető össze a csapatok békefenntartó státusával, amit azután csak tetézett Dél-Oszétia és Abházia elismerése. Göncz Kinga sürgette, hogy mielőbb állítsák helyre az augusztus 7. előtti állapotokat, és tárgyalások útján rendezzék a viszályt, amihez azonban az is szükséges, hogy az érintett felek egységesen értelmezzék a francia és az orosz elnök hatpontos megállapodását. Magyarország két javaslattal megy a rendkívüli EU-csúcstalálkozóra: egyrészt gyorsítsák fel a közös energiapolitika kidolgozását, amire jó esélyt látunk, másrészt erősítsék, illetve tegyék hatékonyabbá az unió keleti szomszédságpolitikáját. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a szóban forgó államokat az eddiginél gyorsabban közelítenék a közösséghez, illetve markánsabb lenne az EU jelenléte a régióban. Hazánk ezzel összefüggésben elhatározta, hogy jövő tavasz helyett már októberben megnyitja tbiliszi nagykövetségét, részben, hogy szorosabb kapcsolatot tudjon fenntartani a grúz vezetéssel, részben pedig azért, hogy ily módon is jelezze támogatását Grúzia és a világ számára. Az avatáson Göncz Kinga személyesen is jelen lesz, amit a miniszter ugyancsak jelképértékűnek nevezett. A korábbi elképzeléshez képest többen dolgoznak majd a külképviseleten; a misszió vezetését pedig más, az ilyen konfliktusok kezelésében jártasabb diplomata kapja meg a kijelölt nagykövet helyett. A magyar segély részeként légi úton szállítják a menekültek elhelyezéséhez sürgősen szükséges sátrakat, a takarókat és meleg ruházatot közúton, illetve tengeren juttatják el a kormány által jóváhagyott 30 milliós keretből. Magyarország különben úgy látja, hogy Grúziának leginkább a gazdasági újjáépítésben kell támogatást nyújtani, amihez kapóra jöhet egy donorkonferencia, de fontosnak látszik a vízumkönnyítési tárgyalások felgyorsítása is. A miniszter Grúzia megsegítése kapcsán a további lehetőségek között említette a szabadkereskedelmi tárgyalások előkészítésének felgyorsítását is. A bizottsági ülésen egyetértés mutatkozott az ellenzéki képviselők és a miniszter között mind a helyzet megítélését, mind a további teendőket illetően. Felvetődött, hogy a visegrádi négyek hamarosan esedékes elnöki találkozóján szintén át kell tekinteni a grúziai fejleményeket, hiszen jelenleg nem egységes a négy állam véleménye. Göncz Kinga, aki további konzultációkat is felajánlott a képviselőknek, végezetül arról beszélt, hogy Oroszország már eddig is sokat veszített a Grúziának adott válasz eltúlzásával, illetve a két szakadár terület elismerésével, ennek felismerése ugyanakkor fontos visszatartó erő lehet a továbbiakban. Hozzátette, hogy a kialakult helyzet miatt békeretik a Külügyminisztériumba a budapesti orosz nagykövetet. A hétfői EU-csúcstól a miniszter határozott, nyomatékos állásfoglalást vár, és úgy ítéli meg, hogy erre jók a kilátások, annál is inkább, mert az EU, illetve a NATO egységes fellépése megelőző hatást fejthet ki. Az orosz vezetés ugyanis nem függetlenítheti magát a nemzetközi reakcióktól. (2008. augusztus 29.) |