Ukrajna
Október 18-án a kijevi Magyar Nagykövetség szervezésében ünnepi koncertre és megemlékezésre került sor az Ukrán Nemzeti Filharmóniában. A 400 fős rendezvényt megtisztelte jelenlétével az Államfői Hivatal, a kormány, azon belül is a külügyi- a védelmi-, a belügyi, a gazdasági tárca több magas rangú tisztviselője, parlamenti képviselők, politikusok, a kulturális és társadalmi élet reprezentánsai. A koncertet megelőzően Tóth János magyar nagykövet mondott ünnepi beszédet, majd a számos hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett Kijevi Kamarazenekar Valerij Matyuhin karmester vezényletével magyar zeneszerzők műveivel tisztelgett az 56-os jubileum emléke előtt. A műsoron Liszt Ferenc Angelosz című művét követően Almási Zoltán, fiatal magyar származású lvovi zeneszerző és csellista, valamint a zenekar előadásában nagy sikert aratott a művész saját szerzeménye. A koncerten elhangzott Bartók Béla "Gyermekdalok" című műve és Kodály Zoltán "Nyári este" című szerzeménye- utóbbi premierként.
Október 20-án este a kijevi Lavra Kolostormúzeum NEF galériájában megnyílt Földes Péter, munkácsi születésű kárpátaljai festőművész "1956-2006 - a Forradalomtól Európáig" című kiállítása. A tárlatot Tóth János kijevi magyar nagykövet és Szergej Krolovec, a Lavra Kolostormúzeum igazgatója nyitotta meg. A különleges technikájú festményeket először láthatja a kijevi közönség, ami elsősorban Vass Tibor, a Lavra Kolostormúzeum igazgató-helyettese közreműködésének és az UMDSZ támogatásának köszönhető.
Október 22-én a kijevi Magyar Nagykövetség és a Kijevi Magyarok Egyesületének szervezésében az ukrán fővárosban élő és dolgozó magyar kolónia mintegy száz képviselője helyezte el az 1956-os forradalom és szabadságharc előestéjén az emlékezés virágait a kijevi magyar emlékműnél, az úgynevezett Magyar Jelnél. A hagyományos megemlékezést követően az egybegyűltek a történelmi alsóvárosban, a Podolban álló Szerződések Háza falán lévő emléktáblánál tisztelegtek Liszt Ferenc emléke előtt - koszorút és virágokat elhelyezve - a zeneszerző születése napján. Az ünneplés ezt követően a Magyar Nagykövetségen folytatódott. Elsőként azt a korabeli híradókból és rádióadásokból kimaradt felvételekből készült dokumentumfilmet mutatták be, amely új ismeretekkel szolgált az ukrajnai magyarság képviselői számára az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. A filmvetítés után Vidnyánszki István történészprofesszor, az Ukrán Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete XX. Századi történeti osztályának helyettes vezetője, az Ungvári Egyetem történelmi tanszékének tanára tartott nagy sikerű előadást az 1956-os forradalom és szabadságharc előzményeiről, okairól és következményeiről.
Október 19-én megnyílt az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét bemutató tablókiállítás Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A kiállítás ünnepélyes megnyitóján dr. Orosz Ildikó, a Főiskola elnöke köszöntötte a megjelenteket. A közönség soraiban a Magyar Főkonzulátus és a Főiskola képviselőin kívül ott voltak Beregszász város vezetői, közéleti személyiségei is. Az elnök köszönetet mondott a lehetőségért, hogy az általa vezetett tanintézmény helyt adhatott egy olyan kiállításnak, amely a magyar történelem egyik utolsó, az anyaországgal még közösen átélt élményére emlékezik. Mint a szónok rámutatott, 1956-ban a kárpátaljai magyarok mélyen átérezték mindazt, ami Magyarországon történt, hiszen maguk is megtapasztalhatták, milyen erők ellen kelt fel az anyaország, sokuk csak néhány évvel korábban térhetett vissza a GULÁG haláltáboraiból. A rendezvény házigazdájaként Sziklavári Vilmos főkonzul köszönte meg, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola befogadta a kiállítást, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentőségéről szólva méltatta a magyar nemzet bátorságát, valamint áldozatát, amellyel magára hagyatva is hitet tett a szabadság, a demokrácia és a függetlenség mellett. Pohárköszöntőjében a főkonzul emlékeztetett, hogy Kárpátalján is nagyon sokan kivették a részüket a forradalomból, amit az akkori szovjethatalom igen sok börtönévvel "jutalmazott". A továbbiakban az egybegyűltek Márai Sándor „Mennyből az angyal” című költeményét hallgatták meg Orosz Melindának, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészének tolmácsolásában, majd a beregszászi Főiskola kórusa adott elő egy dalművet.
Október 20-án az ungvári városi börtön falán felavatták az egykori fogva tartottak tiszteletére elhelyezett emléktáblát. Ugyancsak október 20-án az ungvári Magyar Főkonzulátus ünnepi megemlékezést tartott, amelynek keretein belül 10 főnek adták át az 1956-os emlékérmet.
A KMKSZ október 23-án tartotta az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából általa szervezett ünnepséget a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
Az UMDSZ központi rendezvényeként október 19-én koszorúzást szervezett a nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolában. Ugyancsak koszorúzást tartottak október 20-án a Mezőkaszonyi Középiskolában, a gálocsi községházán és Gecse Endre református lelkész sírjánál, valamint október 23-án az ungvári Dayka Gábor Középiskolában.
A Kárpátaljai Nemzeti Egyetem tematikus kamarakonferenciát tartott az '56-os évforduló alkalmából.