Portugália
Október 19-én a portugáliai Fátimában Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Paskai László bíboros és más magyarországi püspökök, a szomszédos országok magyar katolikus közösségeinek vezetői, a nyugati szórványban élő magyarság képviselői, valamint nagyszámú zarándok jelenlétében Gecse Attila lisszaboni magyar nagykövet átadta Kondor Lajos atyának a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. A magas állami kitüntetést Sólyom László köztársasági elnök az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából, az egyetemes emberi értékek gyarapításáért, Fátima üzenetének terjesztéséért a világban és a magyar- portugál kapcsolatok erősítéséért kifejtett kiemelkedő tevékenységének elismeréseként adományozta a magyar származású verbita szerzetesnek, aki 1954. óta él Portugáliában. 1956. és 1962. között az ő szervezésében és irányításával készült el a Nyugaton élő magyarok adományaiból a fátimai Magyar Keresztút és az 1964. májusában felszentelt Szent István Kápolna. Kondor atya 1961. óta a fatimai pásztorgyerekek boldoggá avatási perének viceposztulátora, 2000-ben történt boldoggá avatásuk óta pedig szentté avatásukon munkálkodik.
Lisszabon: Október 19-én Gecse Attila lisszaboni magyar nagykövet megnyitotta az 1956-os magyar forradalomról szóló portugál nyelvű emlékkiállítást a lisszaboni Köztársasági és Ellenállási Múzeumban (Museu da República e Resistencia). Magyarország nagykövete a diplomácia testület, a magyar közösség képviselői és a portugál érdeklődők jelenlétében beszédet mondott, amelyben elismeréssel szólt 1956 jelentőségéről, hőseiről, mai napig ható üzenetéről és a nemzetközi szolidaritásról. A megnyitó alatt levetítették az 1956-os dokumentumokat összefoglaló filmet. Október 23-án és 30-án a múzeum előadótermében bemutatják Mészáros Márta „A temetetlen halott" című filmjét.
Az 56-os kiállítás lisszaboni megnyitójára készült meghívó
Október 29-én az európai koncertsorozat részeként magyar szerzők műveiből összeállított előadást tartottak a híres lisszaboni Hintó Múzeumban. A műsor első részében Kodály, Liszt művek mellett elhangzott Bartók Béla "Román táncok" című műve, amellyel a művészek a magyar zeneszerző születésének 125. évfordulójáról emlékeztek meg. A koncertet, amelyet 700 néző tekintett meg, a rendezők a nagykövetség kezdeményezésére és a dátumra való tekintettel, 1956 emlékének szentelték.
Február 14-15-én a Cinemateca (portugál Filmmúzeum) mutatott be „Budapest és Szuez” címmel 1956-hoz kapcsolódó magyar filmeket (Szamárköhögés, Szerencsés Dániel).
A lisszaboni Goethe Intézet író-olvasó találkozót szervezett Bánk Zsuzsa magyar származású írónő 1956-os témájú „Der Schwimmer” című könyvével kapcsolatban.
A lisszaboni Magyar Nagykövetség ünnepi megemlékezés keretében emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról a nagykövetség épületében. Gecse Attila nagykövet átadta „A szabadság hőse” emlékérmet Rácz B. Lászlónak.
Október 23-án és 30-án a Köztársasági és Ellenállási Múzeum előadótermében bemutatták Mészáros Márta „A temetetlen halott” című filmjét.
A híres Hintómúzeum magyar szerzők műveiből összeállított koncertet rendezett. A szervezők a zenei eseményt - a nagykövetség kezdeményezésére - a magyar forradalom emlékének szentelték.