Olaszország
Március 8-án Sólyom László köztársasági elnök koszorút helyezett el a menekült magyar diákok egykori római kollégiumának falán.
Március 22-én a római Motamot könyvesboltban bemutatták Caterina Fügedy Allegri „Édesapám” című könyvét.
Április 4-én a római Külügyminisztérium Diplomáciai Intézetében – a magyar képviselet kezdeményezésére – 1956-os megemlékezésre került sor, amelynek aktualitását az Ideazione c. politikai és kulturális folyóirat március-áprilisi száma adta, mely olasz, francia és USA-beli történészek tanulmányait közölte az 1956-os forradalom és szabadságharc témaköréről. A rendezvényen elsőként a magyar nagykövet méltatta az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentőségét, a korabeli olasz szolidaritást, továbbá a rendszerváltás óta eltelt időszak eredményeit, majd két, korábban Magyarországon diplomáciai szolgálatot teljesített olasz diplomata, A. Indelicato és A. Ciarrapico nagykövetek, valamint Maurizio Serra, az Intézet főigazgatója szólt a hallgatósághoz. Az évfordulót és a kétoldalú kapcsolatokat történészként méltatta Federico Argentieri, a római John Cabot Egyetem professzora, számos 1956-os témájú kötet és tanulmány szerzője-szerkesztője.
Május 3-án a milánói Magyar Főkonzulátus, a padovai Szt. István plébánia testvérkapcsolati bizottságával együttműködve, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának emlékére nagysikerű kerekasztal beszélgetést rendezett. A rendezvényre Padova települési és kerületi önkormányzata védnökségével került sor az esztergomi Szt. Anna és a padovai Szt. István plébánia testvérkapcsolatai jegyében, figyelemmel a Padova-Esztergom testvérvárosi kapcsolatokra is. A plébánia az 1956-os forradalommal való szolidaritás jegyében kapta elnevezését, hiszen Padova akkori püspöke úgy döntött, hogy az első új plébániát egy magyar szentről nevezik el. A megemlékezésen Okolicsányi Lajos 1956-os menekült, a Padovai Egyetem professzora adott történeti áttekintést és szemtanúi beszámolót, valamint Korsós Tamás milánói főkonzul ismertette a rendszerváltozás óta eltelt időszakot, különös tekintettel az EU taggá válás 2. évfordulójára. A rendezvényen bemutatták a korabeli fotókból készült tablókiállítást, melyet előző vasárnap már kiállítottak a Szt. István templom előterében. A közönség soraiban a plébánia kerületének lakosai mellett jelen volt Pintér Lajos 1956-os menekült, Németh László, a Pápai Magyar Intézet rektora, továbbá a Trivenetói Magyar-Olasz Kulturális Egyesület képviselői, önkormányzati képviselők, valamint olyan személyiségek is, akik a forradalmat követően a Padovai Egyetemen segítették a befogadott, ott tanulmányokat folytató magyarokat.
Június 5-6-án nemzetközi konferenciát rendeztek „A kommunizmus alkonya. Gondolatok az 1956-os magyar forradalomról” címmel a Messinai Egyetemen a Bonino-Pulejo Alapítvány és a Gaetano Salvemini Történei Intézet szervezésében, előadást tartottak olasz történészek és Kovács István római magyar nagykövet. Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök üzenetet küldött találkozó résztvevőinek.
Június 6-án konferenciát rendeztek „Magyarország 1956: történelem és megemlékezés” címmel Reggio Calabria-ban, előadást tartottak olasz történészek és Kovács István római magyar nagykövet.
Szeptember 28-29-én emlék-konferenciát tartottak a Bolognai Tudományegyetemen a helyi Alma Mater Studiorum és a Szegedi Egyetem közös szervezésében, előadást tartottak bolognai történészek, Pál József, Sárközy Péter, valamint Kovács István római magyar nagykövet.
Október 8-án Padovában a Trivenetói Olasz-magyar Kulturális Társaság és a Velencei Magyar Tiszteletbeli Főkonzulátus Magyar Napot tartott, amelyen megemlékeztek a forradalom 50. évfordulójáról. A nap programjában kétnyelvű szentmise és ünnepi találkozó szerepelt. Utóbbi keretében Szörényi László történészprofesszor, volt nagykövet, valamint Kovács István magyar nagykövet ünnepi beszédben emlékeztek meg az évfordulóról, majd Rácz Rita színművész olasz és magyar nyelven mondott verseket. A rendezvényen magyar, illetve vegyes családok, összesen mintegy 150 fő vett részt.
Október 17-én Walter Veltroni, Róma polgármestere nevében Maria Pia Garavaglia főpolgármester-helyettes megkoszorúzta a magyar menekült diákok volt római kollégiuma épületének falán elhelyezett emléktáblát.
Október 19-20-án a milánói Kortárs Történeti Múzeum konferenciatermében "A felejthetetlen 1956 - az összeomlás előjátéka?" címmel nemzetközi tudományos konferenciát tartottak a CSSEO (Kelet-európai Történelmi Tanulmányok Központja, Levico Terme - Trento) és a Civiche Raccolte Storiche (milánói Történeti Közgyűjtemény) szervezésében, a milánói önkormányzat támogatásával. A konferencián felszólalt Korsós Tamás milánói magyar főkonzul.
Október 22-23-án a milánói Magyar Főkonzulátus kétnapos rendezvényt szervezett a Milánó központjában található Triennale kiállító csarnok dísztermében, a CISL és UIL független szakszervezetek együttműködésével és Milánó megye és település önkormányzata védnökségével. Október 22-én ünnepélyesen megnyitották az alkalomra berendezett fotó- és poszter kiállítást, vetítésre került a "Magyarország lángokban" című film, valamint a CISL és UIL szakszervezetek által Magyarországra eljuttatott, az 1956. decemberi segélyszállítmányokról készített dokumentumfilm. A megnyitó után a mintegy kétszáz fős közönség előtt Rossana Re zongoraművész kíséretében nagysikerű koncertet adott Balatoni Péter zongoraművész és Gabriele Gallotta, a milánói Konzervatórium fuvolaművésze. Október 23-án ugyanitt hivatalos megemlékezésre került sor, amelyen beszédet mondott F. Penati, a Milánó megyei önkormányzat elnöke, a CISL és az UIL szakszervezet főtitkára, F. Giacomassi és W. Galbusera, Andreidesz Gábor történész-kutató, valamint Korsós Tamás magyar főkonzul, aki tolmácsolta Sólyom László köztársasági elnök üdvözletét és felolvasta G. Napolitano olasz köztársasági elnök levelét, amelyben köszöntötte a rendezvényt és részvevőit. A főkonzul átadta a segélyszállítmányt szervező és kísérő volt főtitkárok (Piervirgilio Ortolani és Giulio Polotti) hozzátartozóinak a posztumusz adományozott 1956-os emlékérmeket és emléklapokat.
Október 23-án a Capestrano-i (Abruzzo tartomány) városi önkormányzat ünnepi emléknapot tartott Kapisztrán Szent János halálának 550. és a magyar forradalom 50. évfordulójának tiszteletére, az önkormányzat vezető testületének, a szentszéki és a római magyar nagykövetek részvételével.
Október 23-án közös megemlékezésre került sor a Forza Italia ifjúsági szervezetének vezetőivel és aktivistáival a magyar nagyköveti rezidencián.
Október 24-én a római Magyar Nagykövetségen megemlékezést tartottak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából. A rendezvényen mintegy 300 vendég vett részt. Megjelent Piero Fassino parlamenti képviselő, a Democratici di Sinistra párt főtitkára, Gustavo Selva, az Alleanza Nazionale szenátora, a Szenátus Külügyi Bizottságának volt elnöke, a Képviselőház néhány tagja, a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Miniszterelnöki Hivatal, a Külügyminisztérium és egyéb főhatóságok vezető munkatársai, számos nagykövet, a diplomáciai testület és a sajtó képviselői, a kulturális és tudományos élet személyiségei. A megemlékező rendezvények október 25-én a Római Magyar Akadémián kulturális eseményekkel és a magyar kolónia részére szervezett ünnepi fogadással folytatódnak.
Október 24-én az olasz Képviselőház plenáris ülésén ünnepélyes megemlékezést tartottak az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról.
Október 25-én a RomaTre Egyetemen „50. évvel a magyar szabadságharc után” címmel kerekasztal beszélgetésre került sor Kovács István római magyar nagykövet, Luigi Vittorio Ferraris és Piero Melograni egyetemi tanárok részvételével. Ezt követően Kóthy Judit, illetve Meskó Zsolt filmjeit mutatták be a Római Magyar Akadémián.
Október 25-én tudományos emlék-konferenciát, filmbemutatót, valamint fogadással egybekötött találkozót tartottak a helyi magyarok számára a Római Magyar Akadémián. Kovács István római magyar nagykövet beszédében tolmácsolta Sólyom László köztársasági elnök üdvözletét.
Október 26-án történész-konferenciát tartottak Genovában.
Október 27-én megemlékezésre került sor a firenzei Palazzo Vecchio-ban a városi vezetés, a kulturális és a tudományos élet személyiségei és 56-os túlélők részvételével, beszédet mondott Lamberto Dini képviselőházi bizottsági elnök, volt miniszterelnök, Kovács István római magyar nagykövet, valamint a magyar tiszteletbeli főkonzul.
Október 30-án a milánói San Cipriano színházban a milánói Magyar Főkonzulátus szervezésében magyar nemzeti estre került sor. A forradalmat poszter- és fotó kiállításon mutatták be és levítették a "Magyarország lángokban" című filmet. A forradalom és szabadságharc jelentőségéről beszédet mondott Korsós Tamás főkonzul, továbbá Csorba László, a Római Magyar Akadémia igazgatója tartott előadást a magyar-olasz történelmi kapcsolatokról. Ezt követően Sebestyén Márta és zenész barátai adtak nagysikerű koncertet a telt ház előtt. A rendezvényen üdvözlőbeszédet mondott Carlo Fidanza, a milánói közgyűlés képviselője, aki az Alleanza Nazionale lombardiai koordinátora, valamint az AN ifjúsági szervezetének (Azione Giovane) országos elnök-helyettese.
November 5-én Milánóban, a hagyományosan minden hó első vasárnapján tartott magyar misén és az azt követő közösségi összejövetelen emlékeztek meg a forradalom 50. évfordulójáról. A milánói magyarok előtt Korsós Tamás főkonzul méltatta az évfordulót, valamint Gombos Csaba Ákos 56-os szemtanú osztotta meg emlékeit a résztvevőkkel.
November 3-11. között a milánói Magyar Főkonzulátus és Capiago Intimiano önkormányzatának közös rendezésében fotó- és poszter kiállítás nyílt, valamint megemlékezésre is sor került.
November 3-12. között a Padovai Egyetemen tabló kiállítás nyílt és megemlékezésre is sor került.
November 7-én „1956 tényei: a Sapienza diákjainak találkozása Magyarországgal” címmel tudományos konferencia nyitó ülésére került sor a római Sapienza Tudományegyetem Aula Magna-jában, a Szenátus védnökségével. A rendezvényen részt vett Sólyom László köztársasági elnök és kísérete, az olasz Szenátus alelnöke, szenátorok, képviselők, kutatók, oktatók és hallgatók. A nap folyamán Sólyom László köztársasági elnök a magyar nagykövetségen emlékérmeket adott át kiemelkedő olasz közéleti személyiségeknek, majd másnap Veronában egy ott élő magyar kitüntetettnek.
November 9-én emlék-konferenciát tartottak a Padovai Egyetemen, amelyen Kovács István római magyar nagykövet is részt vett.
November 14-én a milánói főkonzuli rezidencián 1956-os emlékérmeket és emléklapokat adtak át.
November 14-15-én a régió, a város és a trivenetoi olasz - magyar baráti társaság kulturális megemlékezéseire került sor Triesztben, a rendezvényen Kovács István római magyar nagykövet is részt vett.
November 14-19. között Finale Ligure-ban és Savona-ban „Magyar hetet” tartottak, megnyílt a tablókiállítás és megemlékezésre is sor került.
Magyar napokra került sor a Liguriai-Magyar Kulturális Egyesület szervezésében, a települési önkormányzat, a finale-i Idősek Egyeteme és a milánói főkonzulátus együttműködésével, a mintegy 15 ezres lakosú Finale-Ligure tengerparti városka középkori kolostorából kialakított Szt. Katalin művelődési központjában. November 12-én "Szerelem és szabadság a magyar költészetben" címmel irodalmi est nyitotta a rendezvénysorozatot Tomaso Kemeny, paviai egyetemi tanár, költő, műfordító részvételével. November 15-17. között 1956-os történeti poszter kiállítás volt megtekinthető. A milánói főkonzulátus a megemlékezést a november 17-én tartotta. A rendezvényen, a mintegy százfős közönség előtt Pintér Lajos veronai tiszteletbeli konzul, 56-os menekült, Erminio Raitieri, a genovai egyetem nyugalmazott tanára, az Egyesület elnöke, a polgármester, valamint Korsós Tamás főkonzul mondott beszédet. Bemutatták a "Magyarország lángokban" című filmet, valamint Liszt-darabokat adott elő zongorán a helyi zeneiskola tanára. A program november 26-án Kovács András: Falak c. filmjének vetítésével zárult. Az eseményről fényképes beszámolót közölt a La Stampa és az Il SecoloXIX savonai kiadása, valamint tudósított a helyi sajtó.
November 18-án a Liguriai-Magyar Kulturális Egyesület, Savona települési önkormányzata és a milánói főkonzulátus a Városháza dísztermében ünnepélyes megemlékezést tartott "1956: forradalom és szabadságharc Magyarországon" címmel. A 100-150 fős közönség soraiban jelen voltak az önkormányzat képviselői, a Questura és a Prefektura vezetői, vetítésre került a "Magyarország lángokban" című dokumentumfilm, melyet – az oktatási program részeként - egy középiskolai osztály is megtekintett. Beszédet mondott Pintér Lajos, távollétében halálra ítélt 56-os menekült, veronai tiszteletbeli konzul, Erminio Raiteri nyugalmazott egyetemi tanár, az Egyesület elnöke, P. Caviglia, Savona alpolgármestere, valamint Korsós Tamás főkonzul. Az eseményről tudósított a helyi sajtó.
2007
Január 10-én a nagyköveti rezidencián átadták Maurizio Serra-nak, az Istituto Diplomatico igazgatójának Sólyom László köztársasági elnök oklevelét . Az eseményen beszédet mondott Kovács István római magyar nagykövet, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc örökségének jelentőségét méltatta Maurizio Serra. Jelen voltak többek között az olasz Külügyminisztérium és az Intézet vezető munkatársai, az igazgató családtagjai, mint például édesapja, Enrico Serra, az Állami Levéltári Hatóság egykori vezetője és Guido Lenzi nagykövet, G. Amato miniszterelnök-helyettes diplomáciai tanácsadója.
A torinoi tiszteletbeli magyar konzulátus és a Piemonte-i és Valle d'Aosta-i Olasz-Magyar Kulturális Társaság a Fondazione Dell'Avvocatura Torinese Fulvio Croce alapítvány székhelyén a milánói Magyar Főkonzulátus által rendelkezésre bocsátott 37 db. korabeli fotóból rendezett kiállítást január 29 - február 2. között. A megemlékezéssel egybekötött megnyitón a magyar tiszteletbeli konzul és a kulturális társaság vezetőin kívül Giovanni De Luna, a torinoi egyetem tanára méltatta a forradalom jelentőségét.
A milánói Dóm-térrel egybefüggő Loggia dei Mercanti oszlopcsarnokban Erich Lessing fotóiból és a forradalom történetét bemutató panelekből készült, kb. 600 nm-es kiállítás megnyitójára került sor február 1-jén Lombardia régió, Milano Provincia és a milánói városi vezetés jelenlétében, Korsós Tamás magyar főkonzul részvételével. A kiállítás február 18-ig tart nyitva, fő szervezője a Portofranco oktatási egyesület, fő célközönségét a középiskolás diákok képezik, az egyesület diák- és oktató önkéntesei vezetett látogatásokat tartanak. Az egyesület - és az 56-os forradalmat bemutató kezdeményezés - a különböző közigazgatási szintű tanfelügyeletek támogatását élvezi. A kiállítás anyagából egy 13 paneles oktatási segédanyag poszter sorozat készült, amelyet minden lombardiai középiskolába eljuttatnak, továbbá az összes olaszországi középiskola hozzáférhet A Magyar Főkonzulátus védnökséget vállalt, továbbá rendelkezésre bocsátott egy 10 fős listát azon 56-os, Olaszországban élő magyarokról, akik az iskolákban is szívesen tartanak előadást 1956-ról, személyes sorsukról. A kiállítást megelőzően, január 25-én diáktalálkozóra került sor a milánói Teatro Carcano színházban. A megjelent ezer középiskolás rendkívüli érdeklődéssel követte a kétórás megemlékezést, amelyen Ungár Ferenc firenzei tiszteletbeli konzul elmesélte 56-os emlékeit, s Korsós Tamás főkonzul is méltatta a forradalom jelentőségét.
Január 9-én Kovács István római magyar nagykövet rezidenciáján ünnepélyes keretek között átadta „A szabadság hőse” emlékérmet Giorgio Cirillo-nak, a Rai International főszerkesztőjének, Walter Fagioli nyugdíjazott RAI szerkesztőnek és Giovanni Brandini kereskedőnek.
Január 9-én Kovács István római magyar nagykövet ünnepélyes keretek között látta vendégül a római rezidenciáján Giorgio Cirillo-t, a Rai International főszerkesztőjét, Walter Fagioli nyugdíjazott RAI szerkesztőt és Giovanni Brandini kereskedőt, akiknek átadta "A szabadság hőse" emlékérmet.
Kovács István római magyar nagykövet február 8-án a nagyköveti rezidencián átadta Franco Marini olasz szenátusi elnöknek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából kiadott emlékérmet és oklevelet. Az eseményen az elnök kíséretében jelen volt Prof. Michele Dau kabinetfőnök, Guelfo Fiore szóvivő és Antonio Malaschini főtitkár, a Szenátus más tisztségviselői, továbbá a média képviselői. Az emlékérem átadásakor mondott beszédében Kovács István kifejezte Magyarország Olaszország iránti háláját a forradalom melletti politikai és erkölcsi kiállásáért, a magyar menekülteknek nyújtott önzetlen segítségért és azért a támogatásért, amelyet a rendszerváltás óta eltelt időszakban a piacgazdasági és demokratikus átmenethez, Magyarország NATO- és EU-csatlakozásához nyújtott. Köszönetet mondott Marini elnöknek, amiért számos más jeles olasz közéleti személyiséghez hasonlóan hozzájárult ahhoz, hogy a forradalomról, majd az új, demokratikus Magyarország fejlődéséről az olasz közvélemény valós és hiteles ismeretekkel rendelkezzék.
Marini elnök a kitüntetést megköszönve emlékezett arra, hogy a forradalom idején 23 éves volt, az olasz szakszervezeti mozgalom fiatal harcosaként ő és társai élénk rokonszenvvel és együttérzéssel kísérték a magyarországi eseményeket. Méltatta a magyar forradalom világtörténelmi jelentőségét, és üdvözölte, hogy Magyarország ismét az európai közösség
teljes értékű tagja.
Február 26-án ünnepélyes keretek között került sor Prof. Angelo Bianchi és Prof. Guido Ferro (a Padovai Egyetem volt rektora) részére kiállított '56-os emléklapok és emlékérmék átadására. A megemlékezésen Kovács István római magyar nagykövet mondott beszédet, és nyújtotta át az emlékérméket a két professzor leszármazottjainak. Az eseményen jelen volt Gombos Csaba, '56-os menekült, aki a padovai egyetemen kapott ösztöndíjat, valamint az egyetem vezető tanárai.
A Portofranco oktatási egyesülettel Milánóban, februárban bemutatott, Erich Lessing fotóiból és a forradalom történetét bemutató panelekből készült anyag április 3-13. között a Genova-megyei Diákönkormányzat szervezésében került kiállításra a genovai Palazzo Ducale átriumában (hercegi palota a város központjában). Hasonlóan a milánói kiállításhoz, a fő célközönséget Genovában is a középiskolás diákok képezték, a diák önkormányzat önkéntesei tartottak vezetett látogatásokat, ugyanakkor a helyszín központi jellege miatt számos látogató is megtekintette a kiállítást. A megnyitót itt is diáktalálkozó előzte meg, amin mintegy 300 diák hallgatta Mihályi Géza, 1956-os magyar elbeszélését, akit a Főkonzultus által korábban átadott, olaszországi 56-os magyarok listája alapján kértek fel. A kiállítást az első napokban mintegy tízezer látogató kereste fel, tudósított róla a helyi sajtó, valamint további információk találhatók a http://www.palazzoducale.genova.it/ honlapon és a diákönkormányzat honlapján.