Németország
Január 19-én a berlini Magyar Nagykövetségen 1956-os sajtókonferencia a német együttműködő szervezetek bevonásával.
Május 5-én pódiumbeszélgetés az 56-os forradalmat Magyarországon vagy Németországban átélt személyekkel német gimnazisták körében a berlini Collegium Hungaricumban (CHB).
Június 27-én Brandenburg tartomány berlini képviseletén „Az 1956. évi poznani júniustól a magyar forradalomig” címmel kiállítás és Tischler János előadása (56-os Intézet).
Szeptember 9-én az egykor menekülteket befogadó Berlin-Marienfelde-i tábor helyén létesített emlékhelyen pódiumvita „A határnyitás napján – jubileumi év 1956-2006 ” a Páneurópai Piknik 1989 alapítvánnyal együttműködésben.
Szeptember 10.-november 19. között a Német Történeti Múzeum vetítő termében (Berlin) a „Magyarország 1956: összefüggések, hatás, mítosz” című nemzetközi konferencia (l. október 4.) filmprogramja.
Szeptember 11-én újabb sajtótájékoztató a berlini Magyar Nagykövetségen és a Külügyminisztérium 1956-os kamara-kiállításának megnyitása (november 7-ig volt látható a nagykövetségen, utána a göttingeni egyetem szervezésében került bemutatásra).
Szeptember 12-én a berlini Magyar Nagykövetségen pódiumbeszélgetés kortanukkal, Gustav Just-tal és Bak Jánossal.
Szintén szeptember 12-én nyílt meg a berlini Magyar Nagykövetségen a budapesti Mai Manó fotómúzeummal együttműködésben Ata Kando 1956-os fényképkiállítása, amely október 5-ig tartott nyitva.
Szeptember 15.-24. között a müncheni Városi Múzeumban filmsorozat az 1956-os forradalom évfordulójára.
Szeptember 16-tól október 8-ig volt látható a frankfurti Paulskirche-ben a Magyar Nemzeti Múzeum 1956-os amatőr fotóiból összeállított „Elrejtve, elkobozva…” c. kiállítás.
Szeptember 17-én Hildesheim-ben (Alsó-Szászország) 56-os megemlékezés a Jubilate budapesti ifjúsági kórus fellépésével.
Szeptember 18-án a Collegium Hunaricumban „1848, 1956 és a magyarországi német kisebbség” – Kathrin Sitzler előadása.
Szeptember 19-én a Heinrich Böll Alapítvány berlini galériájában Dalos György Berlinben élő magyar író 1956-os könyvének bemutatója.
Szeptember 20. és október 17. között a Stuttgarti Kulturális Intézetben került bemutatásra a KÜM 1956-os kamara-kiállítása.
Szeptember 29.-január 14. között a CHB-ban „Revolúció” címmel nemzetközi kortárs művészeti kiállítás 1956 jubileumára.
Szeptember 20-október 13. között a Stuttgarti Kulturális Intézetben kiállítás Suba Andor Ferenc, Baden-Württembergben élő fotográfus 1956-os anyagaiból.
Október 1.-22. között Stuttgartban 1956-os tematikájú dokumentumfilmek vetítése.
Október 3-án a müncheni Főkonzulátus szervezésében, a kulturális évad keretében mintegy 150 fő részvétele mellett megnyílt az 1956-os forradalomat és szabadságharcot bemutató központi kiállítás. A magyarság képviselői mellett a bajor közélet számos ismert személyisége, a bajor minisztériumok középvezetői szintű képviselői, továbbá a Magyarországgal szomszédos államok főkonzuljai vettek részt a rendezvényen. Kovács József főkonzul köszöntőbeszédében méltatta a forradalom jelentőségét és annak a hazánkra, illetve a nemzetközi erőviszonyokra gyakorolt hatását. Az 1956-os müncheni magyarság nevében Ramsay Győző, a Bajor-Magyar Fórum elnökségi tagja elevenítette fel a forradalom eseményeit, eszményeit.
Október 4-én ünnepélyes keretek között megnyílt az új düsseldorfi magyar Főkonzulátus. A főkonzulátus irodaépületének előcsarnokában Joachim Erwin düsseldorfi főpolgármester, az északrajna-vesztfáliai kormány nevében Dr. Herbert Jakoby, a tartományi Kancellária főosztályvezetője és dr. Peisch Sándor nagykövet mondott megnyitó beszédet. Az ünnepi rendezvényre a düsseldorfi Kézműves Kamara épületében került sor, ahol a mintegy 160 fő megjelent vendég méltó körülmények között emlékezett meg az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról is.
Október 5.-8. között a Frankfurti Könyvhét magyar irodalmi programjának keretében 1956-os tematikájú új magyar könyvek német kiadásának bemutatója. A Könyvhét alatt a filmmúzeumban bemutatták a Rainer M. János Nagy Imre biográfiájából készült filmet, melyet a szerző és Dalos György, Berlinben élő magyar író beszélgetése követett.
Október 5-én a berlini Magyar Nagykövetségen bemutatták Rainer. M. János, a budapesti 1956-os Intézet igazgatójának Nagy Imre-könyvét. A szerzővel Andreas Oplatka svájci magyar publicista beszélgetett. A jelenlévők megtekintették a nagykövetségen szeptember 12-én megnyitott Ata Kandó-fényképkiállítást és a Külügyminisztérium által rendelkezésre bocsátott 1956-os kamara-kiállítást A rendezvényre az október 4-6-i berlini nemzetközi 1956-os konferencia keretében került sor, amelyen mintegy kétszázan vettek részt, köztük Kende Péter, az 1956-os Intézet elnöke és Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatónője is.
A rendezvényre a Berlin-Brandenburg-i Akadémián október 4.-6. között megrendezett nemzetközi konferencia "Magyarország 1956: összefüggések, hatás, mítosz" keretében került sor, amelyen mintegy kétszázan vettek részt, köztük Kende Péter, az 1956-os Intézet elnöke és Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatónője is. A történések összefoglalása helyett a konferencia különböző országok különféle politikai és kulturális megközelítéseivel elemezte 1956 hatástörténetét és európai fogadtatását. A szervezés társintézményei a berlini Collegium Hungaricum-on kívül : az NSZEP-diktatúra feldolgozására alakult Alapítvány, a Potsdami Kortörténeti Kutatóközpont, valamint a Bipolar, a német Szövetségi Kulturális Alapítvány magyar és német kulturális kezdeményezéseket támogató alapja.
Október 5.-én Ehingen an der Donau-ban (Baden-Württemberg tartomány) fotókiállítás és dokumentumfilm-bemutató Kardos Sándor ill. a Budapest Gyűjtemény archívumából.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának alkalmából október 7-én a Német-Magyar Társaság kezdeményezésére a düsseldorfi Magyar Főkonzulátus nevében Nagy Jánosné főkonzul koszorút helyezett el Bartha Lajos "Hajladozó félelem" című szobránál. Az 50. évforduló alkalmából emléktábla is készült a szobor talapzatára, amely utal az évfordulóra. Nagy Jánosné ünnepi beszédét követően a Bonni Egyetem klubjában Heijo Klein professzor a megjelent mintegy 50 résztvevőnek színvonalas előadást tartott Bartha Lajos művészetéről.
Október 10.-december 28. között a berlini Freie Universität-en könyvkiállítás „A kommunizmus feldolgozása Magyarországon 1989 után” címmel
Október 10.-12. között Erfurt-ban "Magyarország 1956" - programsorozat és iskolai projekt: türingiai gimnazisták környékbeli embereket kérdeznek 1956 emlékéről.
Október 12-én a Heidelbergi Tudományos Akadémián tudományos konferencia „A magyar felkelés. Az 1956-os év a 20. század történelmében” címmel.
Október 12-én a Heidelbergi Egyetemen az ausztriai magyar publicista Paul Lendvai előadása a forradalomról.
Október 13-án a müncheni Irodalom Házában tudományos konferencia az 1956-os dokumentumokról. Ezen a napon nyílt meg a Stefan Moses 1956-ban készített fényképeiből összeállított kiállítás is, amely november 2-ig tartott nyitva.
Október 17-én a berlini Magyar Nagykövetségen megnyílt a Magyar Nemzeti Múzeum 1956-os fotóiból készült kiállítás, amely ezt megelőzően a frankfurti Paulskirche-ben volt látható. A vándorkiállítás következő állomása Bréma (november 23-tól), majd Drezda. A berlini kiállításmegnyitást követően, ahol Peisch Sándor berlini magyar nagykövet és a CH igazgatója mellett Jalsovszky Katalin, a kiállítás kurátora tartott beszédet, pódiumbeszélgetésre került sor az egykori NDK állambiztonsági iratait kezelő hivatallal együttműködésben. A pódiumbeszélgetést Hans Altendorf, a hivatal vezetője nyitotta meg. A jelenlévő mintegy 170 fős közönség meghallgathatta a Hay Évával, Hay Gyula özvegyével korábban felvett interjút, s könyvéből részletek kerültek felolvasásra. Szintén részleteket olvastak fel korabeli NDK állambiztonsági aktákból, valamint az 1956-ban elitéltek gyermekeiről összeállított, német nyelven is megjelent könyvből, melynek egyik szerzője, Molnár Adrienne, a magyarországi Oral History vezetője, a beszélgetés résztvevője volt. A rendezvény nagy érdeklődést váltott ki, ami abban is kifejezésre jutott, hogy a végén a jelenlévők sok kérdést tettek fel.
Október 19-én a berlini Magyar Nagykövetségen beszélgetés a forradalom évfordulója alkalmából magyarországi tanulmányúton résztvevőkkel (az október 21-28-i tanulmányutat a Politikai Képzés Szövetségi Központja szervezte).
Október 19.-január 14. között a berlini Willy Brandt Haus-ban fotókiállítás Erich Lessing és Rolf Gillhausen 56-os képeiből.
Október 20-án a regensburgi egyetem szervezésében mintegy 60 fő részvétele mellett fotókiállítás nyílt az 1956-os forradalomról és szabadságharcról szóló, a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonát képező anyagból. A kiállítás anyagát a müncheni Magyar Főkonzulátus október első felében mutatta be a müncheni Gasteig kulturális központban. A kiállítás-megnyitón az egyetem vezetősége mellett jórészt diákok vettek részt. Kovács József müncheni magyar főkonzul köszöntőbeszédében méltatta a forradalom jelentőségét és annak a hazánkra, illetve a nemzetközi erőviszonyokra gyakorolt hatását. Alf Zimmer, a regensburgi Egyetem rektora elsősorban a forradalomnak Európa egységesülésére kifejtett pozitív hatásáról szólt.
Október 20-án a regensburgi Régi Városháza Birodalmi Termében került sor a város és a müncheni Magyar Főkonzulátus közös szervezésében az 1956-os forradalomról megemlékező ünnepi koncertre. A rendezvényen mintegy 300 vendég vett részt, nagyobb többségük Münchenből utazott a felső-pfalzi városba. A zenei műsort a Liszt Ferenc Kamarazenekar szolgáltatta és a Bartók, Liszt és Brahms műveiből összeállított program hatalmas sikert aratott. A város nevében felszólaló Hans Schaidinger főpolgármester elsősorban Magyarország és Bajorország, illetve Regensburg kapcsolatairól szólt. A Magyarországot országgyűlési alelnökként képviselő Áder János a forradalom és szabadságharc örökségét és tanulságait állította felszólalása középpontjába. A bajor kormány képviseletében felszólaló Karl Freller oktatási minisztériumi államtitkár a hazánkhoz fűződő személyes élményeit, az 1956-os forradalom és az 1989-es határnyitás párhuzamait és a szakterületén kialakult szoros kétoldalú együttműködést elevenítette fel. A magyarság nevében Dr. Fajnor Éva, a müncheni Széchenyi Kör társelnöke szólt a forradalom árnyékában telt gyermekkoráról.
Október 21-én Fellbach-ban (Baden-Württemberg) 56-os megemlékezést tartottak a helyi polgármesteri hivatal támogatásával. Peisch Sándor berlini magyar nagykövet átadta Horst Arzt gerlingeni helyettes polgármesternek a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. A rendezvényen részt vett Nagy Jánosné düsseldorfi magyar főkonzul is. Az ünnepségen mintegy 500 résztvevő jelent meg.
Október 22-én Ötvös István történész professzor két helyen, az aacheni és a kölni magyar egyesület előtt tartott színvonalas, a közönség által rendkívül pozitívan fogadott történelmi összefoglalót 1956 eseményeiről. Mindkét helyen katolikus mise vezette be a rendezvényeket és kötetlen beszélgetéssel fejeződtek be, amelyeken Ötvös úr hosszasan válaszolta meg a felmerült kérdéseket. A két rendezvényen Nagy Jánosné főkonzul mondott üdvözlő beszédet.
Október 23-án került sor a berlini magyar Nagykövetség nemzeti ünnepi rendezvényére a Berlini Filharmónia Kamaratermében, mintegy 800 fő (köztük államtitkárok, tb. konzulok, a diplomáciai testület és a helyi magyarság képviselői) részvételével. Megjelent Georg Boomgarden külügyi államtitkár, Walter Momper, a berlini Képviselőház elnöke, Reinhard Bütikofer, a Zöldek Bundestag-frakcióvezetője, Angelica Schwall-Düren, az SPD Bundestag-frakcióvezető-helyettese, továbbá Kertész Imre és Esterházy Péter. A rendezvényen a nagyköveti köszöntőt követően beszédet mondott Áder János, az Országgyűlés alelnöke, az ünnepi beszédet pedig Norbert Lammert, a Bundestag elnöke tartotta. Lammert emelkedett hangnemben, meleg szavakkal emlékezett meg az 1956-os forradalomról, emlékeztetett a német népnek a forradalom iránti rokonszenvére, annak a hidegháborúra és a többi keleti blokkbeli állam forradalmaira gyakorolt hatására és párhuzamot vont a német újraegyesítésben játszott magyar szereppel. A rendezvényt a Liszt Ferenc Kamarazenekar igen nagy sikerű hangversenye zárta, amelyen Bartók, Weiner, Brahms és Liszt művei szerepeltek. A rendezvény helyszínén bemutatták a forradalomról szóló kamarakiállítást is.
Október 23-án a düsseldorfi Magyar Főkonzulátus az esseni tiszteletbeli főkonzullal, Herbert Schulte-Kemper-rel közösen ünnepi megemlékezést szervezett az Essen melletti Marl-ban. Ünnepi programot adott a Philharmonia Hungarica zenekar. A rendezvényen beszédet mondott Schulte-Kemper tiszteletbeli konzul, Heinrich Marl-i polgármester asszony és Nagy Jánosné főkonzul.
Október 26-án a német szövetségi parlamenti ülésszak nyitányaként Dr. Norbert Lammert (CDU), a Bundestag elnöke a Bundestag plenáris ülésének kezdetén mintegy 7 perces beszédben méltatta az 1956-os magyarországi népfelkelés évfordulójának jelentőségét. Lammert emocionális megközelítésben és az akkor (is) komoly szerepet játszó német-magyar szimpátia talajáról vázolta a történtek jelentőségét az európai fejlődéstörténet, a hidegháború meghaladása és a német újraegyesítés megvalósulása szemszögéből. Emlékeztetett arra, hogy annak idején a Bundestag külön ülésnapot szentelt a magyar népfelkeléssel szembeni szolidaritás kifejezésére, amelynek során Adenauer kancellár hangsúlyozta: bár a magyar nép egyedül száll szembe a túlerővel, élvezi a szabad nyugati világ erkölcsi támogatását a megengedhetetlen szovjet beavatkozással szemben. 33 évvel később a magyar nép "avatkozott bele" a német belpolitikai történésekbe oly módon, hogy - Kohl kancellár szavaival - kiütötte az első követ a berlini falból. A kelet-közép-európai békés átmenetek nem lettek volna lehetségesek az azokat megelőző események (Prága, 1968, Gdansk, 1981) nélkül, amelyek viszont nem következtek volna be 1956, mint előzmény hiányában. Lammert emlékeztetett a határnyitás emlékére a Bundestag falán elhelyezett magyar és német nyelvű emléktáblára, amely a két nép barátságát hivatott hirdetni.
Október 22-én a Berlinben élő neves magyar író, Dalos György tartott felolvasóestet a müncheni Magyar Főkonzulátuson. A rendezvényen mintegy 80 fő, jórészt müncheni magyar vett részt. Az író az 1997-ben megjelent Kulcsfigura című regényének az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó részeiből adott elő mintegy 40 percben.
Október 22-én a Német-Magyar Baráti Társaság és Paderborn városának közös szervezésében megemlékezést rendeztek az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról Paderbornban. Bélai Gyula konzul felolvasta dr. Peisch Sándor nagykövet üdvözlő levelét. Ünnepi beszédet mondott Paul Hefty újságíró és Elmar Brock, az Európai Parlament Külügyi Bizottságának elnöke.
Október 24-én Drezdában Szászország-i ünnepi megemlékezés, dokumentációs kiállítás bemutatása a drezdai tiszteletbeli konzul szervezésében.
Október 25-én a Konrad Adenauer Alapítvány berlini 56-os megemlékezése, amelyen részt vett Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is.
Október 25-én Erfurt-ban Türingia tartomány ünnepi megemlékezése, szónokok: Dagmar Schipanski parlamenti elnök és Balogh Elemér alkotmánybíró.
Október 26-27-én a Lipcsei Egyetemen nemzetközi szimpózium, amely az 1956-os év nemzetközi összefüggéseit állította a középpontba.
Október 26.-28. között Türingia tartomány berlini képviseletén „A desztalinizációs válság 1956-ban és annak következményei“ címmel szimpózium.
Október 27-én a hamburgi magyarok ünnepi megemlékezése.
Október 27-én ünnepi megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról a Német-Magyar Társaság rendezésében a bonni régi Kancellári Hivatalban. Üdvözlő beszédet mondott Peter Spary, a Társaság elnöke, Gustav Wabro, volt baden-württembergi államtitkár, Nagy Jánosné főkonzul, valamint György von O'sváth nagykövet.
Október 27-én tartották a „Kölni Magyar Napok” rendezvényt az "Europa Unio" szervezet finanszírozásában, ennek keretében a nyitó rendezvényt összekötötték az 50. évfordulóra történő megemlékezéssel. Üdvözlő beszédet mondott Komma Krisztián külgazdasági szakdiplomata.
Október 28-án Bielefeld-ben a helyi magyar társaság megemlékezést tartott az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából. Ünnepi beszédet mondott Komma Krisztián külgazdasági szakdiplomata, ezt filmvetítés követte 1956-ról.
Október 28-án a frankfurti Paulskirche-ben mintegy kilencszáz fő jelenlétében központi megemlékezés Németországban a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BUOD) és a berlini Magyar Nagykövetség szervezésében: német nyelvű ünnepség, melynek szónokai Sólyom László köztársasági elnök és Helmut Kohl egykori kancellár, a BUOD magyar nyelvű ünnepségének szónoka Pozsgay Imre egyetemi tanár. Az ünnepség keretében a köztársasági elnök 1956-os kitüntetéseket és emléklapokat nyújtott át.
Október 28-án a hannoveri magyarok ünnepi megemlékezése.
Október 29-én Trier-ben Rheinland-Pfalz tartomány ünnepi megemlékezése.
Október 29.-január 6. között az 57. Esseni Fényhetek fesztivál díszvendége az 1956-os forradalom évfordulóját ünneplő Magyarország, melynek egyik városa, Pécs 2010-ben Essen-nel együtt Európa Kulturális Fővárosa lesz.
November 2-án 1956-os megemlékezés Geisenheim-ben (Rajna-vidék).
November 2-án Darmstadtban a Német-Magyar Baráti Társaság és Darmstadt város szervezésében kiállítás nyílt és koncertet szerveztek az 50. évforduló alkalmából. Üdvözlő beszédet mondott Bélai Gyula konzul.
November 3-án Stuttgartban emlékhangverseny a Bartók vonósnégyes közreműködésével.
Az 1956-os rendezvények sorában november 6-án a berlini Magyar Nagykövetségen bemutatták Paul Lendvai ausztriai magyar publicista 1956-os könyvét, akinek a bevezető előadását követően Michael Stürmer professzor, a Die Welt főmunkatársa beszélgetett a szerzővel. A rendezvényen mintegy száz fő vett részt, akik megtekintették a nagykövetségen jelenleg látható, a Nemzeti Múzeum 1956-os anyagából összeállított fényképkiállítást és a Magyar Külügyminisztérium által rendelkezésre bocsátott 1956-os kamara-kiállítást is.
November 6-án ünnepi megemlékezés és beszélgetés kortanukkal Brémában.
November 8-án Berlinben a kiadó mutatta be az ausztriai magyar publicista Paul Lendvai 56-os könyvét.
November 12-én a berlini Zeughauskino-ban az 56-os forradalmat és az államszocializmus azt követő korszakát bemutató filmek sorozatának részeként „A temetetlen halott” című film került bemutatásra.
November 15-én Essenben, az esseni "Lichtwochen" keretében Schulte-Kemper tb. konzul a tiszteletbeli konzulátus épületében megemlékezést és koncertet rendezett az 50. évforduló alkalmából. Üdvözlő beszédet mondott Nagy Jánosné főkonzul.
November 15.-január 7. között a Külügyminisztérium 1956-os kamara-kiállítása az Eichsfeld Múzeumban (Alsó-Szászország).
November 17.-december 15. között Ata Kando 1956-os fényképkiállítása a Stuttgarti Kulturális Intézetben.
November 20., december 4. és december 18.: a Berlini Tanácsházán 1956-os TV-dokumentáció bemutatása, majd beszélgetés a közönséggel a Berlini Kelet-Európa Központ szervezésében.
November 22-én Gerlingen-ben (Baden-Württemberg) fotókiállítás és dokumentumfilm-bemutató Kardos Sándor ill. a Budapest Gyűjtemény archívumából.
November 24.-december 14. között Brémában a Magyar Nemzeti Múzeum 1956-os amatőr fotóiból összeállított „Elrejtve, elkobozva…” című kiállítás.
November 28-án a stuttgarti Történelem Háza-ban: 56-os emigránsok – emlékülés és konferencia a baden-württembergi magyar emigránsok integrációjáról.
November 28-án a potsdami Katonai Történeti Kutatói Hivatalban pódiumbeszélgetés „Az 1956-os nemzetközi válságév és annak következményei” címmel.
November 30-án a Jénai Egyetemen rendezvényt tartottak az 1956-os Fizikus-bálnak a magyar forradalommal szolidaritást vállaló résztvevőinek emlékére, akik közül többen börtönbüntetést kaptak.
December 1-jén a berlini Humboldt Egyetemen egyetemi hallgatói konferencia „A Humboldt Egyetem és az 1956-os események”. Ezt könyvbemutató követte, az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem kiadásában: „Fünfzig Jahre – 1956-2006” az egyetem hungarológiai szemináriumával közösen.
December 2-án a Konrad Adenauer Stiftung szemináriuma 1956-ról Waren-ben (Mecklenburg-Vorpommern).
December 9-én a berlini Epiphanien templomban az 1956-os emlékév záróeseményeként „Megbékélés” címmel egy magyarországi gyermekkórus adott koncertet magyar és orosz zeneszerzők műveiből. A koncerten részt vett Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára.
2007
A forradalom 50. évfordulója alkalmából, a németországi magyar kulturális évad keretében került bemutatásra 2006. októberében a müncheni Gasteig kulturális központban, majd azt követően a regensburgi egyetemen a Magyar Nemzeti Múzeum anyagából összeállított '56-os fotókiállítás. Ezek a rendezvények adták az ötletet, hogy a képeket 2007. folyamán további bajorországi helyszíneken is bemutassák. A rendezvényeket az Europa Union Deutschland felső-bajorországi szervezetével együttműködve szervezte meg a müncheni Magyar Főkonzulátus. A sikeres együttműködés eredményeként januártól március végéig Geretsried-ben, Traunstein-ban, Burgkirchen-ben és Ingolstadtban mutatták be a forradalmat felidéző fotókat. A kiállítások minden helyszínen méltó környezetben - rendszerint a városházán -, a városok vezetésének aktív közreműködésével, jelentős érdeklődés mellett zajlottak. A megnyitókról rendszerint a helyi, regionális lapok közöltek fényképes tudósítást. A rendezvénysorozat eredményesen járult hozzá 1956. németországi bemutatásához, megismertetéséhez; s egyben az itt élő magyaroknak is jó alkalmat biztosított az egykor személyesen átélt, vagy történelmi tanulmányokból megismert események felidézéséhez.