1956-os rendezvények
Litvánia
Szeptember 7-én az állami látogatás egyik kiemelkedő programjaként Sólyom László köztársasági elnök és Valdas Adamkus felavatta a vilniusi 1956-os szimpátiatüntetés helyszínén a megmozdulásnak emléket állító emléktáblát .
Október 13-án a vilniusi Kongresszusi Központ Koncerttermében az 1956-os forradalom 50. évfordulójának tiszteletére Gál Tamás karmester vezényletével nagy sikerű koncertet adott a Litván Állami Szimfonikus Zenekar. A műsoron Beethoven Egmont-nyitánya, Bartók 2. zongoraversenye, illetve Liszt zenekari művei szerepeltek. A közönség ovációval fogadta a litván zongorista, Gabrielius Alekna Bartók előadását. A művész ráadásként Bartók Román táncok című darabját adta elő. A koncerten részt vett a litván Alkotmánybíróság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, illetve a Határőrség főparancsnoka. Képviseltette magát a diplomáciai testület számos tagja, illetve a litván politikai, kulturális és üzleti élet vezetése.
Október 18-án a vilniusi Magyar Nagykövetség meghívására Litvániába látogató, a forradalom leverését követően tíz év börtönbüntetésre ítélt Hrabovszky László szerdán személyes élményeiről beszélt a vilniusi Uzupis Gimnázium tanulói előtt és megnyitotta az 1956-os forradalmat bemutató kiállítást . Ezt követően a Kommunizmus és az Orosz Megszállás Áldozatainak KGB Múzeumában találkozott a Litván Politikai Foglyok és Üldözöttek képviselőivel. A találkozó során az 1956-os Szövetség Emlékérmeit adta át a forradalommal szolidaritást vállalt és meghurcolt személyek részére. Október 19-én Hrabovszky László a Vilniusi Egyetem hallgatói előtt beszélt a forradalomban való részvételéről.
Október 20-án a vilniusi Magyar Nagykövetség ünnepi megemlékezést tartott az 50. évforduló alkalmából, amelyen magyar részről Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke és Hrabovszky László, litván részről a kormány és a törvényhozás tagjai, a politikai, a gazdasági, a kulturális és a tudományos élet vezető képviselői, kiemelkedő személyiségei vettek részt.
Október 25-én Germuska Pál, az 56-os Intézet titkára, történész szakértő előadást tartott a vilniusi egyetem történészhallgatóinak, illetve az érdeklődő szakmai közönségnek , amelyben elemezte az 1956-os forradalom jelentőségét, feltárva annak okait és mozgatórugóit. A magas színvonalú előadás igen pozitív visszhangot váltott ki. Ugyancsak október 25-én a vilniusi Kommunizmus és az Orosz Megszállás Áldozatainak Múzeumában megnyílt a „Szabadság reménye - az 1956-os magyar forradalom” című kiállítás. A megnyitón Juhász Sándor nagykövet, Germuska Pál, illetve a múzeum vezetése és a történész szakma képviselője mondott rövid köszöntőt. A megnyitón közel 50 fő vett részt, közöttük a megnyitó eseményére a litván fővárosba utazó kaunasi középiskolás diákcsoport. Az eseményen többen megjelentek, akik az 1956-os vilniuis és kaunasi szimpátiatüntetésen részt vettek. A kiállítás egyöntetű elismerést váltott ki. A rendezvényen képviseltette magát a diplomáciai testület is.
Október 26-án Germuska Pál, az 56-os Intézet titkára, történész szakértő a vilniusi egyetemen kerekasztal beszélgetésen vett részt , ahol a magyar felszólaló mellett litván történészek jelentek meg. A beszélgetés az 1956-os forradalom kapcsán a korszakot elemezte, párhuzamokat vonva a magyar és a litván történelem alakulásában. Az esemény a vilniusi Magyar Nagykövetség és a litvániai Báthory István Magyar Kulturális Egyesület közös szervezésében zajlott.
Október 31-én Litvánia második legnagyobb városában, Kaunasban felavatták az 1956-os forradalom melletti kanuasi szimpátiatüntetésnek emléket állító emlékhelyet . A litván - magyar nyelvű márvány emlékkő ünnepélyes felavatásán Juhász Sándor vilniusi magyar nagykövet és a kaunasi önkormányzat vezetése mondott rövid, ünnepi beszédet. Az avatáson a litván politikai élet vezető személyiségei, parlamenti képviselők, a városvezetés és a kulturális élet szereplői vettek részt. A megjelentek száma hozzávetőlegesen 100 fő volt. Az eseményen részt vettek az 1956-os kaunasi tüntetés veterán litván túlélői is, mintegy 10 fő.
Október 31-én a vilniusi Magyar Nagykövetség munkatársai emlékkoszorút helyeztek el az 1956-os vilniusi szimpátiatüntetések emléktáblájánál.
November 3-án a Litván-Magyar Kulturális Egyesület kezdeményezésére az 1956-os forradalom emlékének szentelt, félnapos konferenciát tartottak a Litván Nemzeti Könyvtárban Vilniusban . Az eseményen, ahol Ona Voveriene asszonynak átadták az 1956-os állami emlékérmet, részt vett dr. Kahler Frigyes magyarországi előadó. Nagysikerű előadást tartott Vytautas Landsbergis EP képviselő az 1956-os magyar forradalom világpolitikai jelentőségét értékelve. A konferencián a litván felszólalók többsége az 1956-os forradalom litvániai visszhangját idézte fel. Több résztvevő emlékezett az 1956-os vilniusi és kaunasi szimpátiatüntetések lefolyására, illetve azok körülményeire. Az eseményen emlékeztettek arra, hogy 2006. november 4-én a litván politikai foglyok szervezetei, illetve a Litván-Magyar Kulturális Egyesület kezdeményezésére kopjafát állítanak a budapesti Kerepesi temető 301-es parcellájában. A vilniusi rendezvénnyel egyidejűen fotókiállítás nyílt Algimantas Ziziunas (aki résztvevője volt az 1956-os kaunasi tüntetésnek) litván fotóművész 1990-es budapesti fotóiból, amikor a litván nép nevében szintén a 301-es parcellában a kommunista terror áldozatainak emléket állító faszobrot helyeztek el Vytautas Landsbergis, a litván függetlenség egyik legkiemelkedőbb személyisége vezetésével.
November 5-én a vilniusi angol nyelvű nemzetközi közösség katolikus egyházközössége emlékmisét tartott az 1956-os forradalom áldozatainak emlékére . A részben angol, részben magyar nyelvű szertartáson közel 60 fő vett részt, közöttük az amerikai nagykövet, illetve a lengyel, az ukrán, a spanyol és a brit nagykövetség képviselői. Az eseményen megjelent a diplomáciai testület doyenje, a három balti országba akkreditált nuncius is. A misén Juhász Sándor vilniusi magyar nagykövet intézett rövid beszédet az egybegyűltekhez. A személyes hangvételű, megható eseményt a magyar himnusz hangjai zárták.
November 14-én a kaunasi litván nemzeti hadtörténeti múzeumban megnyílt a Szabadság reménye - 1956 című tablókiállítás , amelyet a vilniusi Magyar Nagykövetség a kaunasi önkormányzattal és a múzeummal együttműködésben szervezett.