Lengyelország
Március 29-én a varsói Bem tábornok középiskolában került sor a "Lengyelország-Magyarország 1956" című nagyszabású fotókiállítás megnyitására, amelynek anyagát a Magyar Kulturális Intézet és a lengyel Újkori Levéltár állította össze. Az ünnepélyes megnyitót a lengyel, illetve a magyar eseményeknek szentelt kerekasztal-beszélgetés követte Andrzej Garlicki, a Varsói Egyetem történész professzora és Engelmayer Ákos, a Lengyelországi Magyarok Egyesületének elnöke részvételével. A rendezvényen - melyen a magyar nagykövetséget Asztalos András tanácsos képviselte - jelen volt a forradalomban Budapesten diákként részt vevő Hanna Linsenmann-Kwasniewska is. Március 31-én tartották a lengyel kulturális miniszter védnöksége mellett a varsói Bem tábornok középiskola Iskola Napi ünnepségeit. Győr Mihály varsói magyar nagykövet beszédében 1848 és 1956 példáján ismertette a két nemzetet ezer szállal összekötő történelmi kapcsolatok máig ható jelentőségét.
Július 9-én Marcinkowice-ben, a helyi templom bejáratánál avattak fel egy, az 1956-os eseményeket, illetve az ahhoz kapcsolódó lengyel segítséget megörökítő emléktáblát. Az emléktábla az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc elbukása után a sokat szenvedett magyar gyermekek lengyelországi meghívásának és vendéglátásának állít emléket. Az eseményre Cséby Géza, a Keszthelyi Városi Kultúrház igazgatója kezdeményezésére, Keszthely városának támogatásával került sor. Az alkalmi szentmisét a tarnowi érsekség segédpüspöke celebrálta, a misét követően több beszéd hangzott el.
A dél-lengyelországi Krosno városában augusztus 25-27 között megrendezett "Kárpáti égtájak" című rendezvénysorozat kiemelkedő eseményeként Győr Mihály varsói magyar nagykövet megnyitotta az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára készült, lengyel nyelvű központi vándorkiállítást. A megnyitón részt vettek Krosno város vezetői, a lengyel emigráció utolsó elnökeként számon tartott Ryszard Kaczorowski, továbbá dr. Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő.
Szeptember 7-én rendezte meg a "Hozományunk Európának" rendezvénysorozat keretében a Kárpátok Európája Intézet Nowy Sacz-ban (Újszandecben) "A magyar felkeléstől a szabadságig” elnevezésű rendezvényt, ahol az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából konferenciát és kiállítást rendeztek a krakkói Magyar Főkonzulátus közreműködésével. A közös kezdeményezés eredetisége abban rejlik, hogy a találkozóra nem csak a forradalom résztvevőit és tanúit hívták meg, hanem gyermekeiket is. Az 1956-1957-ben Lengyelországban vendégeskedő magyar gyermekek jelentkezésének összegyűjtésében az Országos Lengyel Kisebbség Önkormányzata, a sajtómegjelenés szervezésében a budapesti Lengyel Nagykövetség is közreműködött. A konferencia előtt nyílt meg a Külügyminisztérium által biztosított központi, valamint a Keszthelyi Városi Kultúrház által készített kiállítás. A kiállításokat Bende Árpád krakkói konzul nyitotta meg, Nowy Sacz főpolgármestere pedig a magyar-lengyel szolidaritás fontosságát méltatta. A konferencia előadásait Lezsák Sándor parlamenti alelnök nyitotta meg.
Október 11-én a Krakkói Műszaki Egyetemen került sor az 1956. október 30-i egyetemi (magyarokkal szimpatizáló) nagygyűlést megörökítő emléktábla leleplezésére. A műegyetemi rendezvényt Józef Gawlik rektor nyitotta meg, majd a jelenlevő, mintegy 150 vendég megtekintette a - krakkói segélyszállítmányról szóló, 1996-ban készült - "Irány Budapest" című filmet. A főépület bejárata mellett elhelyezett emléktábla leleplezésénél Győr Mihály nagykövet mondott rövid méltató beszédet, majd Zrínyi Miklós rektor-helyettes emlékezett meg a műegyetemek korabeli kapcsolatáról. Az avatást követően a résztvevők virágokat és mécseseket helyeztek el a táblánál. Az emléktábla leleplezése után került sor a Krakkói Műszaki Egyetem Múzeumában az "1956 október Magyar Triptik" kiállítás megnyitására, amely a magyar forradalomról és szabadságharcról szóló dokumentumokból, a budapesti és krakkói műegyetemek kapcsolatait, együttműködését ismertető dokumentumokból, illetve a mai Budapestet ábrázoló fotókból került összeállításra. A megnyitáson Nagyiványi Zoltán főkonzul mondott beszédet. A kiállítás megnyitását követően Andrzej Bratkowski dedikálta a „Fegyvertelen barátság" című, az egyetemisták segélyszállítmányáról szóló, kétnyelvű könyvét.
Október 12-én Győr Mihály nagykövet, valamint Elzbieta Lukacijewska képviselő asszony, az IPU lengyel nemzeti tagozata magyarbarát csoportjának elnöke közösen nyitották meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit feldolgozó vándorkiállítást.
Október 12-én a Jagelló Egyetem dísztermében került sor a "Magyarország és Lengyelország - közös út" elnevezésű konferenciára. A mintegy 150-160, többnyire diák érdeklődő részvételével zajló konferenciát az egyetem prorektora nyitotta meg, majd Nagyiványi Zoltán főkonzul köszöntötte a vendégeket és köszönte meg a társszervezők munkáját. A megnyitón a krakkói főpolgármester nevében felszólaló városi titkár méltatta a rendezvény jelentőségét és üdvözölte a részvevőket. Egyidejűleg bejelentette, hogy Jacek Majchrowski főpolgármester Bende Árpád konzulnak "Honoris Gratia" kitüntetést adományozott az eddigi tevékenységének elismeréseként. A konferencia első részében dr. Germuska Pál, az 56-os Intézet munkatársa mellett prof Andrzej Chwalba és dr. Ewa Zajacz ismertették különböző megközelítésből a forradalom eseményeit. A konferencia második részében Engelmayer Ákos volt nagykövet, valamint dr. Tischler János mellett prof. Ryszard Terlecki tartottak előadást többek között a lengyel reagálásokról és a lengyel nép szolidaritásáról. A harmadik részben Jerzy Giza által vezetett beszélgetésen a krakkói segélyszállítmányt kísérő, egykori lengyel egyetemisták, valamint Engelmayer Ákos volt nagykövet számoltak be korabeli élményeikről. A konferencia szünetében a Collegium Novum halljában nyitották meg a "Krakkó a magyaroknak" című kiállítást, amelyet a Jagelló Egyetem Archívuma állított össze a korabeli újságcikkekből és dokumentumokból. A konferencia színhelyén a Nemzeti Emlékezet Intézet(IPN) kezdeményezésére, csaknem telt ház előtt vetítették le „A temetetlen halott" című filmet, amely nagy sikert aratott. A film utáni, nagy érdeklődéssel kísért beszélgetésen a főszereplő, Jan Nowicki is részt vett.
Október 12-én a lengyel Szejm Joanna Fabisiak képviselő indítványára az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jelentőségét méltató határozatot fogadott el. A határozat szövegét közzétették a Szejm honlapján.
Október 17-én a krakkói Magyar Főkonzulátus díszünnepséget szervezett a helyi Slowacki színházban. A venndégeket -köztük a Dél-lengyelországi megyék és városok vezetőit - Nagyiványi Zoltán főkonzul köszöntötte, majd rövid bevezetőjét követően Tóth Gábor országgyűlési képviselő, az IPU magyar-lengyel csoportjának helyettes vezetője mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Győr Mihály varsói magyar nagykövet méltatta a lengyelek részéről tanúsított 50 évvel ezelőtti szolidaritást, valamint a sokoldalú segítségnyújtást. A nagykövet tíz lengyel állampolgárnak átadta a "Szabadság Hőse" kitüntetést. Az ünnepség az ExperiDance magyar együttes "Ezeregy év" című műsorával zárult, amelyet a közönség felállva ünnepelt.
Az október 18-án a Lódz-i ünnepségsorozat kezdetén emléktáblát avattak a városi katedrális falán, amelynek keretében Lódz főpolgármestere és Győr Mihály nagykövet mondott beszédet. Ezt követően a Cinema City moziközpontban Mészáros Márta "A temetetlen halott" című filmjét mutatták be, amelyet a Nagy Imre szerepét alakító Jan Nowicki lengyel színésszel való beszélgetés követett. A beszélgetés keretében Győr Mihály nagykövet bejelentette, hogy Jan Nowicki magas magyar állami kitüntetésben részesült. A Pozna?ski-palotában tartott központi ünnepségen beszédet mondott Tadeusz Kaczor tiszteletbeli konzul, Tóth Gábor képviselő és Győr Mihály nagykövet, valamint a lódzi vajda, a vajdasági közgyűlés marsallja, Lódz város főpolgármester-helyettese, a város érsekének képviselője, valamint a Lengyel Vöröskereszt elnöke, egészségügyi miniszter-helyettes. Az ünnepségen Győr Mihály és Tadeusz Kaczor átadta az 50 évvel ezelőtt a magyarok számára vért adó személyeknek készített emlékérmeket, illetve bejelentették, hogy Tadeusz Kaczor magas magyar állami kitüntetésben részesült. Az ünnepség-sorozatot a Téka együttes koncertje zárta. A helyi megemlékezéseket Tadeusz Kaczor lódzi tiszteletbeli konzul szervezte és koordinálta.
Október 19-én a krakkói "NAFTA" Galériában nyitották meg a krakkói Magyar Főkonzulátus, a varsói Magyar Kulturális Intézet, a krakkói Történelmi Fotó Múzeum és a Lengyel-Magyar Baráti Társaságok Megyeközi Szövetségének szervezésében a "Magyarország 1956, nemzeti forradalom és felkelés" című kiállítást. A számtalan nagyméretű korabeli fotókból, magyar és helyi városi dokumentumokból álló pazar bemutatót a Fotó Múzeum igazgatója és Nagyiványi Zoltán főkonzul nyitotta meg. A megnyitót jó hangulatú pódiumbeszélgetés és fórum követte, amelyen a főkonzul válaszolt a moderátor és a közönség kérdéseire. A rendezvényen részvett Henryk Batkiewicz, Krakkó város főpolgármester helyettese is.
Október 19-én a Kultúra és Tudomány Palotájának "Kinoteka" filmszínházában mutatták be Mészáros Márta "A temetetlen halott" című filmjét. A rendezvényen megjelent a film rendezője, valamint a kivégzett magyar miniszterelnököt alakító Jan Nowicki. Az eseményt történészek részvételével megtartott vita követte. Győr Mihály varsói magyar nagykövet bejelentette, hogy a jubileum kapcsán Jan Nowicki magas magyar állami kitüntetést kapott.
Október 20-án a Szilézia Színházban megrendezett ünnepségen köszöntőt mondott Győr Mihály nagykövet, Piotr Uszok katowicei polgármester, valamint a sziléziai közgyűlés elnökének helyettese. Ezt követően került sor az ExperiDance magyar táncegyüttes nagysikerű, teltházas fellépésére. Ugyancsak október 20-án a lengyel köztelevízió lublini részlegének székházában tartott ünnepség keretében bemutatták Grzegorz Lubczyk és Marek Maldis Romek Strzalkowski lengyel és Mansfeld Péter magyar fiatal tragikus sorsáról szóló "13 év, 13 perc" című dokumentumfilmet. A film készítői mellett az ünnepségen felszólalt Puskás Ferenc, a Magyar Nagykövetség elsőbeosztottja is.
Október 21-én emléktáblát avattak a varsói Szépművészeti Akadémia előtt, ahol a magyar forradalom napjaiban a legnagyobb önkéntes véradást szervezték. Ugyancsak október 21-én nyílt meg a varsói Történeti Múzeumban a "Varsó - Budapest 1956" nevet viselő tárlat, amely a magyar forradalom napjaiba enged betekintést. Mindkét rendezvényt Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke és Andrzej Przewoznik, a Harc és Mártíromság Emlékőrző Tanácsának főtitkára nyitotta meg. A varsói Nagyszínházban gálaműsorral egybekötött ünnepi megemlékezést tartottak. Ünnepi beszédet mondott Harrach Péter, illetve Kazimierz Marcinkiewicz, Varsó megbízott főpolgármestere. A rendezvényen megjelent Marek Jurek, a lengyel Szejm elnöke, Józef Glemp bíboros, prímás, Michal Sewerynski tudományos és felsőoktatási miniszter, valamint a lengyel kormány több más tagja. Ezt követően az ExperiDance táncegyüttes "Ezeregy év" című, nagy sikert aratott műsorát mutatták be.
Október 22-én a varsói Magyar Kulturális Intézet épülőfélben lévő, új székháza előtti téren került sor Pauer Gyula "Kiáltás a szabadságért" című installációjának bemutatójára. A rendezvényt Gordon István, az Intézet igazgatója, valamint Andrzej Przewoznik nyitotta meg.
Október 23-án a forradalom évfordulóján a Varsói Egyetemen tudományos konferencia megtartásával adóztak 1956 emlékének. A rendezvényen a rektorhelyettes mellet többek között Győr Mihály varsói magyar nagykövet mondott nyitó beszédet. Jan Olszewski volt miniszterelnök, elnöki tanácsadó felolvasta Lech Kaczynski köztársasági elnök konferenciához intézett üzenetét. A konferencián öt magyar vendégprofesszor is részt vett. Ünnepélyes megemlékezésre került sor a királyi vár nagytermében is. Az eseményen megjelent Ryszard Kaczorowski, a lengyel emigráció utolsó államfője, Tadeusz Mazowiecki volt miniszterelnök, Piotr Wozniak gazdasági, valamint Michal Sewerynski tudományos és felsőoktatási miniszter, valamint a lengyel kormány több más tagja. A rendezvényen Győr Mihály nagykövet mondott ünnepi köszöntőt, majd átadta az 1956-os forradalmi eseményeket tevőlegesen támogatók számára a kitüntetéseket és elismeréseket. A megemlékezést rövid koncert zárta.
Október 23-án Krakkó egyik reprezentatív helyén, a Wawel alatt, a Katyni keresztnél került felállításra az a 16 nagyméretű tablóból álló szabadtéri fotókiállítás, amely a magyar forradalom és szabadságharcnak állít méltó emléket. A megnyitón beszédet mondott Ryszard Terlecki úr, a Nemzeti Emlékezet Intézet helyi vezetője, Pawel Pytko, a krakkói közgyűlés elnöke, valamint Nagyiványi Zoltán főkonzul. A jelenlevők előtt a főkonzul meleg szavakkal méltatta az akkori lengyel segítségnyújtást, amiért ismét köszönetet mondott. Külön köszönte a rendezők munkáját. A rendezők ebből az alkalomból egy nagyon igényes bulletint is kiadtak, amely 56-os fotókat tartalmaz.
A Radomskói Lengyel-Magyar Baráti Társaság október 26-án a város kultúrházában rendezett ünnepi est keretében emlékezett meg az 56-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról. A rendezvényen a helyi városi vezetők mellett részt vett és a magyar és a lengyel himnuszok elhangzása után felszólalt Helena Pietraszkiewicz asszony, lódzi vajda, aki többek között a magyar-lengyel barátság ápolása terén kifejtett tevékenységéért magas lengyel állami kitüntetést (Érdemrend Arany Keresztje) nyújtott át Marian Dymkának, a Radomskói Lengye-Magyar Baráti Társaság elnökének. Puskás Ferenc, a Magyar Nagykövetség elsőbeosztottja felszólalásában méltatta a magyar és a lengyel 56-os eseményeket, a lengyelektől kapott jelentős erkölcsi és anyagi segítséget, támogatást, továbbá magasra értékelte a baráti társaság tevékenységét és gratulált Marian Dymka kitüntetéséhez. Beszédet mondott még és jutalmakat adott át a baráti társaság tagjainak, ill. a rendezvényben közreműködő fiataloknak Marian Dymka, valamint Jan Stolarski, a lengyelországi lengyel-magyar baráti társaságok federációjának elnöke. Helyi történész rövid előadást tartott az 1956-os lengyelországi és magyarországi eseményekről, majd helyi fiatalok közreműködésével a magyar forradalmat bemutató irodalmi előadásra, azt követően pedig koncertre került sor. A kultúrház rendezvénynek helyszínt adó színháztermében bemutatásra került "A szabadság reménye - Magyarország 1956" című magyar vándorkiállítás is.
Olsztynban október 30-án tartották meg a magyar forradalom jubileumával kapcsolatos megemlékezést. Ebben a mazúriai városban került sor az 56-os magyarországi eseményekkel kapcsolatos legnagyobb lélekszámú tüntetésre. A forradalmi napokban összegyűlt mintegy húszezer olsztyni polgár bátor véleménynyilvánításának köszönhetően a tér nevét Vörös Hadsereg teréről Magyar Felkelők terére változtatták. A kiállásukat megörökítő emléktáblát katonai tiszteletadást és díszsortüzet követően avatta fel Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, valamint Adam Supel Warmia-mazuria vajdája. Az emléktáblát Warmia érseke, Wojciech Zieba szentelte fel. Ezt követően került sor "A szabadság reménye - Magyarország 1956" című vándorkiállítás megnyitására. Megnyitó beszédet mondott Győr Mihály nagykövet és az Olsztyni Tudományos Kutatóközpont elnöke, Stanislaw Achremczyk professzor. Nagykövetünk 5 főnek 56-os emlékérmet és medált adott át.
Forradalmunk 50. évfordulójáról Alsó-Sziléziában is megemlékeztek. November 3-án Wroclawban a Napfény Sugárútján felavatták a Magyar Hősök Emlékművét. Ez alkalomból megjelent és rövid köszöntőt mondott Rafal Dutkiewicz, Wroclaw főpolgármestere, Marian Golebiewski, a wroclawi egyházmegye érseke, valamint Győr Mihály varsói magyar nagykövet. Ez követően a Városházán megnyitották az 56-os vándorkiállítást, ill. a forradalom jubileuma alkalmából kiírt pályázatra érkezett alkotásokból összeállított kiállítást (ennek első díját nyerte el Monika Molenda, a Magyar Hősök Emlékműve című alkotásával). Nagykövetünk "A szabadság hőse" emlékéremmel tüntette ki azt a wroclawi lakost, aki a forradalom bukásakor mintegy négyméteres, gyászszalaggal ékesített magyar zászlót függesztett ki a Városháza tornyában. A műsor második részében a Berán vonósnégyes és a Téka együttes adott közös, Bartók művekre épülő koncertet.
A Szenátus külügyi bizottsága október 27-én tartott ülésén méltatta a forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának a jelentőségét. Az elfogadott állásfoglalás fejet hajt a forradalom szabad Magyarországért harcoló hőseinek és áldozatainak emléke előtt. A szabad és rabnemzetekre osztott Európa jaltai rendjét elismerő nyugati nagyhatalmak által cserbenhagyott magyar felkelők magányos küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereg, valamint a hazai kollaboránsok és árulók túlerejével szemben. A dokumentum hangsúlyozza az 1956. júniusi munkásfelkelés magyar forradalomra gyakorolt ösztönző hatását, külön is kiemelve, hogy az a lengyel eseményekkel vállalt szolidaritás jegyében kezdődött el, a két nemzet közös hőse, Bem József tábornok budapesti szobra előtt. A Szenátus külügyi bizottságának ülésén jelen volt és beszédet mondott Győr Mihály varsói magyar nagykövet. Az ülésen a lengyel Külügyminisztériumot Rafał Wiśniewski helyettes államtitkár, volt budapesti nagykövet képviselte.
November 10-én Jaroslawban, a Helyi Múzeumban ünnepélyes keretek között került sor a krakkói Magyar Főkonzulátus közreműködésével bemutatott "Szabadság reménye - 1956-os magyar forradalom és szabadságharc" elnevezésű kiállítás megnyitására. A megnyitó beszédet Nagyiványi Zoltán főkonzul tartotta, majd ezt követően a múzeum történésze adott rövid áttekintést a lengyel és a magyar történelem közös vonásairól. A rendezvényen a szépszámú érdeklődők között megjelent a város és a járás valamennyi vezetője, országgyűlési képviselője.
A Nemzeti Emlékezés Intézete október 20-án kétnapos konferenciát szervezett "Önkényuralom Közép-Európában 1953-1989" címmel, melyre több magyar vendégelőadó is meghívást kapott.
Az 1956-os forradalom évfordulójához kötődő, Podkowa Lesna-i megemlékezéseket Engelmayer Ákos volt nagykövet, a Lengyelországi Magyarok Egyesületének elnöke szervezte és koordinálta. Az október 22-i ünnepségen magyar részről Győr Mihály magyar nagykövet és dr. Szubert László konzul, valamint a Lengyelországi Magyarok Egyesülete számos tagja vett részt. A megemlékezés sorozat kezdetén Józef Glemp bíboros, prímás, varsói érsek celebrált misét a helyi katolikus templomban, majd Győr Mihály nagykövettel, a város polgármesterével és a Lengyelországi Magyarok Egyesületével közösen megkoszorúzták a lengyel-magyar barátság emlékművét és a város temetőjében eltemetett 3 magyar katona sírját. Ezt követően került sor a Podkowa Lesna és a magyarok kapcsolatát bemutató kiállítás megnyitására a helyi kulturális központban, amelyet az 1956-os forradalom néhány résztvevője részvételével tartott konferenciabeszélgetés követett. A megemlékezést a Kecskés együttes koncertje zárta.
November 5-én Győr Mihály magyar nagykövet a pomerániai vajdaságban található Slupsk városában részt vett a helyi Lengyel-Magyar Baráti Társaság által, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére szervezett emléknap eseményein. Találkozott a város vezetőivel, majd a járási hivatalban rendezett ünnepség keretében beszédet mondott, amelyben felidézte a magyar és lengyel október közötti közvetlen és szoros történelmi összefüggéseket, méltatta továbbá a lengyel társadalom forradalom javára nyújtott önzetlen segítségét. Ezt követően megnyitotta a Szabadság reménye című vándorkiállítást, amelyet két hétig tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállítás-megnyitót követő kulturális műsor keretében a társaság magyar irodalom szakot végzett fiatal tagja adott elő Cseh Tamás és Presser Gábor szerzeményeiből ízelítőt. A városi könyvtárban magyar vonatkozású könyvkiállítás nyílt meg, amelyet követően közvetlen és baráti hangulatú beszélgetésre került sor középiskolás diákok és tanáraik aktív részvételével.
November 6-án Győr Mihály nagykövet a nyugat-pomerániai vajdaság második legnagyobb városában, a mintegy 110 ezer lakosú Koszalinban, a városházán rendezett meghitt ünnepség keretében átnyújtotta a Szabadság Hőse emlékérmet El?bieta Ba?abasz magyar származású lengyel állampolgárnak, aki 1956-ban a lengyelek körében váradást és pénzgyűjtést kezdeményezett a magyar forradalom javára. A Magyar Vörös Kereszt adatai szerint neki köszönhetőn mintegy 30 magyar családhoz jutott el a koszaliniak adománya.
November 14-én került sor az 1956 évi forradalom 50. évfordulójához kötődő megemlékezés-sorozat újabb eseményére Gniezno városában. A megemlékezéseken magyar részről Győr Mihály varsói magyar nagykövet és dr. Szubert László konzul vett részt. A megemlékezést szervező Gniezno-i Lengyel-Magyar Klub székhelyén a klub tagjaival és Gniezno polgármesterével tartott rövid találkozó után Jaromir Dziel polgármester ebéden látta vendégül a megjelenteket, majd a Gniezno testvérvárosa, Esztergom iskoláival együttműködő helyi iskolák diákjai, hagyományőrző klubok és egyéb civil szervezetek tagjaival közös menetben vonultak át a résztvevők a városon, a Megbékélés Völgyébe. A völgyben tartott megemlékezésen a magyar és a lengyel himnusz eljátszása után a polgármester, a nagykövet, Gniezno segédpüspöke és a lengyel-magyar klub elnöke mondott ünnepi beszédet, majd a résztvevők megkoszorúzták a 2000. évi gnieznoi kormányfői konferencia alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök által elültetett tölgyfa mellett felállított 1956-os emléktáblát. Az ünnepség után a Gnieznoi Európai Kollégium előadótermében a polgármester, a nagykövet és a klub elnöke köszöntője után bemutatták Grzegorz Lubczyk volt budapesti lengyel nagykövet 1956-os témájú dokumentumfilmjét, amelyet a rendezővel való beszélgetés követett. A beszélgetést követően a kollégium dékánja megnyitotta az aulában az 1956-os poznani és budapesti eseményeket bemutató kiállítást. A megemlékezés-sorozatot a város vezetésével és az esztergomi iskolákkal együttműködő gnieznoi iskolák igazgatóival közös vacsora zárta le.