|
|
|
Finnország Október 20-án a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ és a Magyar Nagykövetség közös rendezésében került sor az „’56” című kiállítás megnyitójára , amely az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának központi rendezvénye volt Finnországban. Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Jan-Erik Enestam finn környezetvédelmi és északi együttműködési miniszter, valamint Hajdu András nagykövet és dr. Pap Éva, a Kulturális és Tudományos Központ vezetője. Az ünnepségen a finn politikai, kulturális és társadalmi élet több vezető személyisége is megjelent. A kiállítás alkalmat teremtett arra, hogy a finn egyetemisták és a középiskolások megismerkedjenek 1956 történetével, valamint lehetőséget biztosít irodalmi esték és könyvbemutatók megrendezéséhez. Az installációt Hannu Keski-Hakuni tervezte és valósította meg munkacsoportjával. Az installációhoz kapcsolódóan a kulturális intézet Folyosógalériáján november 9-ig látható a magyar Külügyminisztérium „A szabadság reménye 1956 - Magyar Forradalom” című kiállítása.
A helsinki Magyar Nagykövetségen október 23-án ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a nemzeti ünnepről . A rendezvényen, amelyen közel száz Finnországban élő magyar vett részt, Hajdu András nagykövet mondott ünnepi beszédet.
Szeptember 9. és október 10. között mutatták be „Az 1956-os forradalom és Finnország” című fotókiállítást a vammalai Tyrvää Környéki Múzeumban . A kiállítás a Finn Magyar Társaság vammalai szervezete, a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ és a Tyrvää Környéki Múzeum együttműködésével jött létre.
Október 2-án nyílt meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról szóló emlékkiállítás a Jyväskyläi Egyetem Könyvtárának Ex Libris termében a Jyväskyläi Egyetem és a Finn-Magyar Társaság jyväskyläi tagszervezetének közös szervezésében. A kiállítás a népfelkelés tragikus mozzanatait mutatja be a Budapest Főváros Levéltárából való plakátok és fényképek segítségével.
Október 17-én a Magyar-Finn Társaság Lahti tagszervezete jubileumi szemináriumot rendezett a Lahti Felnőttképzési Központban az 1956-os forradalomról. A nagykövetségi részvétellel lezajlott, kb. 60 fős rendezvényen Reima T. A. Luoto, az Espoo-i Finn-Magyar Társaság vezetője, valamint Miklóssy Katalin, a Helsinki Egyetem és a Finn Akadémia kutatója tartott előadást.
Október 18-án nyílt meg az Espoo-i Finn-Magyar Társaság ’56-ról szóló kiállítása . A kiállítás védnökei Tarja Halonen és Sólyom László köztársasági elnökök voltak. Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Hajdu András nagykövet, Reima T. Luoto, az Espoo-i Finn-Magyar Társaság vezetője, Riitta Hurme, Espoo város projekt-vezetője, valamint Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója. A kiállításon fotók, plakátok, könyvek és kiadványok mutatják be a forradalom hátterét, drámai történéseit, valamint következményeit. A kiállítási anyagokat a Magyar Nemzeti Múzeum, az ’56-os Intézet, a Terror Háza, az Esztergomi Vármúzeum, a Päivälehti Archívum Alapítvány, valamint finnországi és magyarországi magángyűjtemények bocsátották rendelkezésre. A kiállítás egyúttal keretet biztosított a társaság három részből álló ’56-ról szóló előadássorozatának lebonyolításához is.
Az oului Finn-Magyar Társaság emlékestjére október 20-án került sor. A rendezvényen Juhani Huotari történész mondott ünnepi köszöntőt.
A Finn-Magyar Társaság kaarinai és turkui tagszervezete október 21-én tartotta ünnepi megemlékezését , amelyen ünnepi köszöntőt mondott Urpo Kivikari, hazánk turkui tiszteletbeli konzulja.
Október 22-én zajlott le a Finn-Magyar Társaság Rovaniemi tagszervezetének 1956-os jubileumi ünnepsége .
Október 23-án a Tamperei Finn Klub ünnepi ebéd és előadás keretében emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról. A nagykövetségi részvétellel tartott rendezvényen Miklóssy Katalin, a Helsinki Egyetemen politika történeti tanszékének kutatója tartott előadást.
Október 23-án nyílt meg az „Egy nép kiáltott…” című fotókiállítás Kotka város főkönyvtárának olvasótermében. A fotókiállítás kronologikus sorrendben, napokra bontva mutatja be a forradalom eseményeit. A Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ és a Finn-Magyar Társaság kotkai tagszervezétenek együttműködésével létrejött kiállítást dr. Pap Éva kulturális intézeti igazgató nyitotta meg.
A Lappeenrantai Finn-Magyar Társaság október 24-én emlékezett meg ünnepélyes keretek között az 1956-os forradalomról.
A keravai Finn-Magyar Társaság az Észt Társaság helyi szervezetével együttműködésben emlékezett meg jubileumi előadással az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról október 26-án. A rendezvényen Reima T.A Luoto, az Espoo-i Finn-Magyar Társaság vezetője tartott előadást.
Október 24-én a Kulturális Intézet irodalmi estet rendezett a Parnasso finn irodalmi folyóirat magyar különszáma, ill. Nádas Péter Emlékiratok könyve 2. kötete finn fordításának megjelenése alkalmából. Együttműködő partnerek a Parnasso és a Tammi Kiadó voltak.
November 2-án került sor a „Két horizont” című kiállítás megnyitójára az ’56-os forradalom 50. évfordulója alkalmából . A Hanasaari Finn-Svéd Kultúrközponttal közös szervezésében létrejött kiállításon Szelényi Lajos (Magyarország/Svédország) festményei és Rácz István fotói láthatók. Az megnyitón koncertet adott a Ventus Quintett osztrák-magyar fúvósötös. A koncerten Ligeti György, Szervánszky Endre, Farkas Ferenc és Mozart műveiből hangzott el összeállítás.
A Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ szervezésében és együttműködésével a következő filmek kerültek bemutatásra az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából:
2006. szeptember 28.: Angi Vera. Helyszín: Helsinki, Malmi-talo. 2006. szeptember 28.: A tanú. Helyszín: Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ. 2006. október 12.: Szerencsés Dániel. Helyszín: Helsinki, Malmi-talo. 2006. október 29.: Napló. Helyszín: Helsinki, Malmi-talo. 2006. október 21.: Angi Vera. Helyszín: Helsinki, Kino Engel. 2006. október 26.: Ecseri tekercsek. HelyszínHelsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ. 2006. október 28.: Megáll az idő. Helyszín: Orion, Helsinki. 2006. november 4.: Eldorádó. Helyszín: Helsinki, Kino Engel.
A Helsinki Egyetemen 2006. szeptember-október folyamán Kovács Magdolna , a Finnugor Tanszék lektora „Magyar történelem a második világháború után”, míg Miklóssy Katalin a Finn Akadémia és a Helsinki Egyetem Politikatörténeti Tanszékének kutatója „A rendszerrel való szembenállás módozatai a keleti blokkban” címmel tartott előadássorozatot .
November 7. és 11. között a Helsinki Egyetem Aleksanteri Intézetében Juhani Huotari történész tartott előadásokat az 1956-os forradalomról.
Az őszi félévben a Jyväskyäi Egyetemen Anssi Halmesvirta és Heino Nyyssönen történészek tartottak előadássorozatot „Az 1956-os magyar népfelkelés - régen és ma” címmel.
2006 őszen több könyv is megjelent az 1956-os forradalomról kapcsán. Anssi Halmesvirta és Heino Nyyssönen finn történészeknek „Az 1956-os magyar népfelkelés” címmel jelent meg könyve WSOY könyvkiadó gondozásában, melynek témája Finnország és a finnek reakciója az akkori eseményekre. Outi Hassi fordításában és szerkesztésében jelent meg Varga Domokos „Jelentések a téli háborús Finnországról és a forradalmi Magyarországról” c. műve a Helsinki Kulturális és Tudományos Központ és a Kalevala Baráti Kör kiadásában. Reima T. Luoto 1956-ról szóló műve a Fenix Kiadónál jelent meg „ Magyarország 1956” címmel. Sakari Selin műve ”Lázadás, amelyet levertek - Háborús napló Budapestről 1956” címmel jelent meg az Ajatus Kirjat kiadásában.
November 9-én mutatták be Anssi Halmesvirta és Heino Nyyssönen „Az 1956-os magyar népfelkelés” című könyvét a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központban. A kulturális központ együttműködő partnerei a WSOY könyvkiadó és a Finn Irodalmi Társaság.
November 12-15-én finn-magyar történész konferenciát rendeztek Turkuban a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ, a Turkui Egyetem és a Magyar Nagykövetség szervezésében.
November 14. és december 7. között látható az „Egy nép kiáltott…” című fotókiállítás a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ Folyosógalériáján.
|