Ausztria
Május 18-án a burgenlandi Tartományi Múzeumban az 1956-os eseményeket bemutató tematikus kiállítás nyílt. Rásky Béla történész megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a burgenlandiak rendkívül önfeláldozóan segítették a magyar menekülteket. A magyar tudósokkal közösen összeállított kiállítást ősszel mutatják be Magyarországon.
Szeptember 6-án "Menekülés Bécsbe" címmel megnyílt a Wolfgang Kos által igazgatott Wien Museum kiállítása a korszak dokumentumaiból. Az anyag összeállítását az Ausztriai Magyarok Kulturális Szervezetének Központi Szövetsége segítette.
Október 5-6-án Grazban szimpóziumot tartottak osztrák és magyar történészek, levéltári szakemberek részvételével a forradalom világpolitikai, katonai és segélyszervezeti kérdéseiről. Rendezte a Stájerországi Tartományi Levéltár és a Graz-i Karl Franzens Egyetem.
Október 8-án Halbturn/Féltorony helységben egész napos rendezvény keretében emlékeztek meg az ausztriai magyar emigrációnak a menekülés utáni szocializációs problémáira. A neves előadók között felszólalt Maria Rauch Kallath miniszter asszony, az Osztrák-Magyar Baráti Társaság elnöke is.
Október 12-én Traiskirchen-ben "Ötven éves a magyar népfelkelés" címmel kiállítás nyílt a magyar menekülteket befogadó legnagyobb Alsó-ausztriai menekülttábor városi múzeumában.
Október 12-én Bécsben "Budapest 1956. A magyar forradalom" címmel Erich Lessing Izraelben élő osztrák fotós korabeli anyagaiból összeállított nagyszabású kiállítás nyílt a Leopold Museumban. Megnyitotta Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter és Horváth István bécsi magyar nagykövet.
Október 13-án Oberpullendorf-ban (Felsőpulya) került sor a Közép-burgenlandi Magyar Kultúregyesület emlékünnepségére.
Október 16-án Grazban "Ötven éves a magyar népfelkelés" címmel Karintia fővárosa egész napos ünnepségsorozattal adózott a forradalom emlékének. A város főterén osztrák és magyar népi együttesek és zenekarok műsora váltotta egymást. Az eseményt felidéző sátorkiállítások mellett visszaemlékezések, valamint magyar gasztronómiai érdekességek színesítették a több száz érdeklődő számára adott műsort. A délutáni ünnepi megemlékezésen a szakelőadásokat megelőzően Franz Voves tartományfőnök és Szőke László magyar külügyi szakállamtitkár idézte fel a kor máig ható történelmi jelentőségét. Este a bécsi Concentus Musicus, Nicolaus Harnoncourt vezényletével adott ünnepi hangversenyt.
Október 16-18. között Bécsben "A határon: Az 1956-os magyar válság és Ausztria" címmel három napos tudományos rendezvényt tartottak elsősorban a forradalom hadtudományi, védelempolitikai kérdéseiről. Rendezte az osztrák és a magyar Hadtörténeti Intézet és a Collegium Hungaricum.
Október 17-én az Austria Center konferenciaközpontban Köszönjük Ausztria! címmel a bécsi Magyar Nagykövetség szervezésében emlékestet tartottak, amelyen beszédet mondott Heinz Fischer osztrák és Sólyom László magyar köztársasági elnök, Wolfgang Schüssel kancellár és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Andreas Khol, az osztrák és Szili Katalin, a magyar törvényhozás elnöke, Egon Kapellari megyés püspök, valamint Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. Az Ausztriába emigrált magyarok nevében Paul Lendvai főszerkesztő szólalt fel. Sólyom László Heinz Fischer köztársasági elnöknek és Wolfgang Schüssel kancellárnak kitüntetést adott át, majd az emlékest a Kocsis Zoltán által vezényelt Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjével és az Állami Népi Együttes műsorával zárult. A közel 3.000 meghívott között jelen volt számos közjogi méltóság, politikus, számos országgyűlési bizottsági elnök és alelnök, több EU-parlamenti képviselő, valamint számos osztrák és magyar polgármester. A Bécsbe akkreditált diplomáciai testület többi tagja is magas rangú diplomatákkal képviseltette magát. Megjelent számos bank és pénzügyi intézmény vezetője, kamarák és vállalatok elnökei, valamint az Ausztriában élő magyarok szervezeteinek vezetői és tagsága, valamint tiszteletbeli konzulok.
Október 21-én az Osztrák Vöröskereszt és a község emlékünnepségére került sor Andau/Mosontarcsa helységben, Burgenland tartományban, a mintegy hetvenezer magyar menekülését biztosító felújított andaui hídnál. Beszédet mondott Hans Niessl tartományfőnök.
Október 21-én került sor Innsbruckban Tirol tartomány kormányának és az innsbrucki magyaroknak közös megemlékezésére a Villa Blanca kastélyban. Az ünnepi szónokok Herwig van Staa tiroli tartományfőnök, Horváth István magyar nagykövet és Meleghy Tamás magyar kultúregyesületi vezető voltak. Másnap a tiroli Magyar Házban "Magyar iskolák Tirolban" címmel emlékkiállítás nyílt az 1956-os menekültek gyermekei számára indított középiskolák fotó és irat emlékanyagából.
Október 22-én a salzburgi magyarok (Salzburgi Magyar Kör) emlékestjére került sor. Ugyanazon a napon Bécsben Christof Schönborn bécsi bíboros érsek ünnepi szentmisét celebrált a Jesuitenkirche-ben a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség tagjai, nagyszámú érdeklődő és a Magyar Nagykövetség diplomatái előtt.
Október 23-án Bécsben az Ausztriai Magyarok Kulturális Szervezetének Központi Szövetsége és tagszervezetei közös, kulturális műsorral kísért emlékestet tartottak a Theresianum nagytermében. Ünnepi beszédet mondott Papp László, a MEFESZ volt társelnöke. Felléptek a bécsi Magyar Iskola diákjai és a Széchenyi István cserkészcsapat tagjai.
Október 24-én Bécsben "Az 1956-os forradalom Budapest 8. kerületében" címmel dokumentumkiállítás nyílt a budapesti és a bécsi testvérkerületek rendezésében a Museum Josefstadtban a két polgármester megnyitójával.
„Az 1956-os magyar forradalom és az ENSZ” címmel a bécsi magyar ENSZ Képviselet és a bécsi Collegium Hungaricum 2006. október 23. és november 3. között a bécsi ENSZ Központban emlékkiállítást rendezett. A kifejezetten erre az alkalomra összeállított kiállítás több oldalról megközelítve ismertette az ENSZ szerepét az 1956-os forradalommal kapcsolatban. A fotóanyag főleg az ENSZ-szervezetek (UNHCR, IOM és az ENSZ) archívumaiból, valamint Ata Kando képeiből állt össze, ezeket egészítik ki a dokumentumok (ENSZ közgyűlési határozatok, statisztikák, diplomáciai levelezések, memorandumok). A kiállításhoz 20 oldalas, angol nyelvű katalógus készült. A kiállítás felavatására a bécsi ENSZ Hivatal és más nemzetközi szervezetek vezető munkatársai, magyar alkalmazottai, ENSZ nagykövetek, beosztott diplomaták, valamint az ausztriai magyarság képviselőinek részvételével, a magyar és az osztrák sajtó illetékeseinek jelenlétében 2006. október 31-én került sor. A világszervezet részéről Antonio Maria Costa ENSZ főtitkár-helyettes, a bécsi ENSZ Központ főigazgatója, valamint Gottfried Koefner, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának (UNHCR) regionális képviselője méltatták az évfordulót. A magyar kormányt dr. Szőke László a Külügyminisztérium szakállamtitkára képviselte, míg a kortársak közül az 1956. november elején az ENSZ-nél tárgyaló magyar kormánydelegáció tagja, Bujdosó Alpár szólalt meg.
November 4-én Andau/Mosontarcsa helységben ökumenikus istentiszteletet tartottak a gyásznapon (Itzés János győri evangélikus püspök, Tőkés László református püspök és a helység plébánosa celebrálásával) az andaui katolikus templomban, majd koszorúzásra került sor a legendás emlékű hídnál.
November 4-én Grazban a forradalom leverésének gyásznapján Egon Kapellari Graz-Seckaui megyés püspök és Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát emlékmisét celebrált a Graz-i magyar szervezetek képviselői előtt.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a bécsi magyar EBESZ Képviselet a Hofburg-ban egy hetes kiállítást rendezett Gyémánt László festőművész grafikáiból. A kiállítás megnyitóján, amelyen Berecz Marianne nagykövet mondott beszédet, az EBESZ 56 tagállamának nagykövetei és küldöttségeinek tagjai vettek részt.
November 6-8. között "Forradalom, menekülés, integráció" címmel kétnapos tudományos emlékülést tartottak és kiállítás megnyitására került sor a Bécsi Tudományegyetemen. A Collegium Hungaricum, a Staatsarchiv, a bécsi Magyar Nagykövetség és az ausztriai magyarok Központi Szövetsége által szervezett ünnepségsorozat méltón társult az október 17-i Vienna Center-beli nagyrendezvényhez. A bécsi belvárosi Porcia Palais több termében is bemutatott fotó, levéltári és iratanyaghoz, valamint a korabeli osztrák és nemzetközi újsághíreket felsorakoztató válogatáshoz csatlakozott az ausztriai magyar emigráció beilleszkedését reprezentáló nagyon gazdag, magánszemélyek hagyatékából is átengedett emléktárgy. A kiállítást jól szerkesztett katalógus egészítette ki, a kétnapos tudományos előadás-sorozathoz pedig előzetesen kiadott gyűjteményes kötet társult.
November 8-án a bécsi Collegium Hungaricum kiállítási termében két, az 1956-os forradalmi eseményeket és a menekülést megörökítő, nemzetközi hírnévnek örvendő művész mutatkozott be, a Norvégiában élő Ata Kando fotoriporternő és a filmhíradóiról közismert és megbecsült Otto Pammer. (Utóbbi tevékenysége elismeréseként magyar állami kitüntetésben is részesült.)
November 11-én Bad Deutsch-Altenburg-ban a több évtizedes múltra visszatekintő bécsi magyar kultúregyesület gyászistentiszteletet szervezett a forradalomban elhunytak emlékére. Celebrálta Beér Miklós váci megyéspüspök és Valentiny Géza bécsi apostoli protonotarius.
November 11-én Oberwart/Felsőőr helységben "Kortanúk emlékeznek" címmel a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület kerekasztal beszélgetést szervezett szemtanúk, a forradalom résztvevői, illetve a menekülteket befogadó osztrákok részvételével. A beszélgetést Gerhard Baumgartner, az ORF munkatársa vezette.
November 16-án a Felső- ausztriai magyarok közösségének emlékestjére került sor Linzben, Erich Lessing fotókiállításának bemutatásával, illetve a Felső-ausztriai Magyarok Kultúregyesületének folklór- és irodalmi műsorával.
November 17-én "Forradalom és menekülés nyugatra" címmel Vorarlberg tartományi kormányzata és a Bregenzi Egyetem tudományos emlékülésére került sor a Tartományi Múzeumban. Az emléküléshez kiállítás is kapcsolódott.
November 21-én a bécsi Magyar Nagykövetségen ünnepélyes keretek között Horváth István magyar nagykövet 28 ausztriai kitüntetettnek átadta az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából alapított Szabadság Hőse emlékérmet és az ahhoz csatlakozó emléklapot.
November 25-én a magyar Máltai Szeretetszolgálat hatékony segítségével szentmisét tartottak és leleplezték Mindszenty József bíboros érsek mellszobrát az irgalmas rendiek bécsi kórházában.
November 25-én "Magyarország köszönete Ausztriának az 1956-os segítségért" címmel a Pécsi Filharmonikusok emlékkoncertjére került sor a bécsi Stephansdom-ban. A nagyszámú érdeklődőt vonzó, emlékezetes hangversenyt az ausztriai magyarok Bécsi Római Katolikus Egyházközsége és a Collegium Hungaricum szervezte.
November 29-én a bécsi magyarok Szent István Egylete és az 1956-os segélyakciókban múlhatatlan érdemeket szerzett bécsi Máltai Lovagrend emlékestjére került sor a Szent János Clubban.
November 30-án "1955-1956. Két út a függetlenséghez" címmel a Bécsi Egyetem és a bécsi Lengyel Intézet vitaestjére került sor a poznani felkelés és a budapesti forradalom párhuzamairól, eltéréseiről.