Amerikai Egyesült Államok
Január 26-án Los Angelesben, a Dél-Kaliforniai Egyetemen az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának szentelt szemináriumot tartottak mintegy 50 egyetemista és több egyetemi tanár részvételével, Geoffrey Cowan dékán vezetésével. A szemináriumon Szörényi Éva Kossuth-díjas színésznő, Oláh György Nobel-díjas tudós és Tóth Attila cserkészparancsnok idézte fel a forradalom eseményeit.
Február 28-án az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére szervezett New York-i rendezvénysorozat nyitó rendezvényén a Lincoln Center-ben található Walter Reade Theater-ben Koltai Róbert rendező-főszereplő jelenlétében bemutatták a „Világszám” című filmet. Az ünnepségen Horváth Gábor magyar főkonzul köszöntötte a meghívott vendégeket, szólt az évforduló jelentőségéről és ismertette a rendezvénysorozat további eseményeit. A vetítést követően a nézők kérdéseket tehettek fel Koltai Róbertnek és a film producerének, Koltai Gábornak. A nagy érdeklődésre való tekintettel két vetítésre került sor. A filmet a 450 fős közönség nagy tetszéssel fogadta.
Március 15-én Washingtonban, a nemzeti ünnepi fogadást követően, a Capitolium épületében 1848-ról, 1956-ról és 1989-ről emlékezett meg a magyar képviselet. A rendezvényen beszédet mondott a Kongresszus mindkét házának vezetője, valamint Tom Lantos, az amerikai Képviselőház tagja, Simonyi András washingtoni magyar és George Herbert Walker budapesti amerikai nagykövet. A megemlékezésen részt vettek az amerikai törvényhozás és kormányzat képviselői, Washington polgármestere, a diplomáciai testület tagjai és az amerikai magyarság prominens képviselői. Az ünnepség résztvevőihez üzenetet intézett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Június 2-án a New York-i Magyar Főkonzulátus szervezésében került sor Mészáros Márta « A temetetlen halott » című filmjének vetítésére a Lincoln Center-ben található Walter Reade filmszínházban. Richard Pena, a Film Society elnöke bejelentette, hogy az október 27-november 16. között ugyanitt megrendezendő magyar filmfesztivál programjában több, az 1956-os eseményekkel foglalkozó magyar film is szerepel. Horváth Gábor főkonzul bevezetőjében a forradalom nemzetközi jelentőségét és Nagy Imre történelmi szerepét méltatta és tájékoztatást adott az októberben megrendezendő New York-i évfordulós rendezvényekről.
Szeptember 5-én Carlos Gutierrez amerikai kereskedelmi miniszter és Simonyi András nagykövet megnyitották a forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezett fotókiállítást Washingtonban, az American University Katzen Művészeti Központjában. A kiállítást a washingtoni Magyar Nagykövetség, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum rendezte. A miniszter megnyitójában hangsúlyozta, hogy a magyarok szabadságvágya példamutató a világ elnyomás alatt élő nemzetei számára. A tárlaton neves külföldi fotográfusok felvételei mellett Berendi Ferenc, Haris László és Féner Tamás olyan képei láthatók, amelyek még a magyar közönség számára is ismeretlenek. A tárlat október végéig tart nyitva.
Szeptember 16-án a Washingtoni Nemzeti Opera bemutatta Bartók Béla "A kékszakállú herceg vára" című operáját. A premiert és a gálavacsorát az 1956-os forradalom 50. évfordulójának és Bartók születésének 125. évfordulója jegyében rendezték. Bartók időtálló művét a hollywoodi rendező, William Friedkin állította színpadra olyan világhírű előadókkal, mint a Judit szerepét játszó Denyse Graves és a Kékszakállút megszemélyesítő Samuel Ramey. A gálavacsorán, amelyet az Amerikai Államok Szervezetének patinás báltermében rendeztek, felszólalt Simonyi András nagykövet, Placído Domingo művészeti igazgató és Kenneth Feinberg, az Opera elnöke is. A magyar kormány képviseletében jelen volt Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi ügyekért felelős szakállamtitkára. A Washington Post terjedelmes cikkekben számolt be a kiemelkedő eseményről.
Szeptember 20-án került sor Charles Gati "Vesztett illúziók - Moszkva, Washington, Budapest és az 1956-os forradalom" című új könyvének dedikálással és fogadással egybekötött bemutatójára a washingtoni nagykövetségen. Az eseményen felszólalt Göncz Kinga külügyminiszter asszony, Carlos Gutierrez amerikai kereskedelmi miniszter, Zbigniew Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Hayden, a CIA főigazgatója, Damon Wilson, a Nemzetbiztonsági Tanács igazgatója, Philip Kaiser korábbi budapesti amerikai nagykövet és ifj. Maléter Pál, a Nagy Imre-kormány mártírhalált halt honvédelmi miniszterének fia. Simonyi András nagykövet köszöntőjében bemutatta Gati professzort, a Johns Hopkins Egyetem nemzetközi tanulmányok programjának oktatóját, aki ismertette a forradalomhoz fűződő személyes viszonyát és felvázolta könyvének főbb téziseit. A telt házat vonzó rendezvényen részt vett a New York Times és a Washington Post újságírója, valamint az amerikai és magyar sajtó képviselői.
Szeptember 24-én Göncz Kinga külügyminiszter asszony a New York-i Leica Galériában a főkonzulátus szervezésében Erich Lessing fotóművész 1956-os munkáit bemutató kiállításán találkozott az 50. évfordulót előkészítő Bizottság vezetőivel, tagjaival, valamint a New York-ban élő magyar értelmiség tagjaival. A külügyminisztert Lovas György, az Előkészítő Bizottság elnöke köszöntötte és átadta az október 15-i megemlékezésekre szóló meghívót, majd Michael Korda üdvözölte, aki az évfordulóra megjelent könyvét adta át. Ezt követően Göncz Kinga átadta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztkeresztje kitüntetést James F. Horvath üzletembernek és Nonn Tamás festőművésznek. A fogadást követően Göncz Kinga megtekintette az 1956-os óriásplakátokat a Broadway és az 50. utca sarkán. A kora esti órákban Göncz Kinga külügyminiszter a főkonzulátuson találkozott a New York Hungarian Connection mintegy 40 tagjával, akikkel a magyar külpolitikáról, üzleti lehetőségekről, illetve a jelenlegi hazai helyzetről folytatott beszélgetést.
Október 5-én és 6-án került sor Ránki Dezső és Klukon Edit zongoraművészek fellépésére az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója keretében tartott nagykövetségi rendezvény-sorozat keretében. Október 5-én teltházas koncertet tartott a művészházaspár a Nagykövetségen. Az előadott műveket, Eric Satie "Szókratész" és Liszt Ferenc "Via Crucis" című darabjait nagy tetszéssel fogadta a közönség. A művészeti élményt nyújtó előadást követően a 250 fős hallgatóságnak lehetősége nyílt a művészekkel és Dukay Barnabás kortárs zeneszerzővel történő személyes beszélgetésre. Október 6-án a Ránki-Klukon művészpáros előadásában Dukay Barnabás kétzongorás műveinek bemutatójára került sor az American University "Katzen Arts Center"-ében. Simonyi András nagykövet megnyitó beszédében méltatta a művész eddig pályafutását, aki "Hallomások a fényről és a szeretetről - kánonok és szimfóniák két zongorára " valamint a "Porszem és vízcsepp a liliom szirmán hajnali változat variációk zongorára " című műveinek első bemutatójára ez alkalommal nyílt lehetőség. Az koncert után a több mint száz fős közönség - melynek soraiban jelen voltak az Egyetem vezetőségének és zenei karának munkatársai, illetve hallgatói is - közvetlen beszélgetést folytathatott a zeneszerzővel és az előadókkal.
Október 14-én a washingtoni magyar és lengyel nagykövetségek, valamint a Virgina állambeli Cold War Museum szervezésében került sor a "Cold War Conversations: the Uprisings and Revolutions of 1956" című egynapos konferenciára. A rendezvény a Magyar Nagykövetség által szervezett 56-os megemlékezés-sorozat része volt, s külön érdekessége, hogy egy középiskolában, a Lorton-i South County Secondary School-ban került megrendezésre. Több mint 500 fő, nagyobb részben középiskolai diákok, egyetemi oktatók, kutatók és az akkori események résztvevői kísérték figyelemmel a korabeli dokumentumfilmeket és a szimpóziumokat. A magyar szimpózium résztvevői: Charles Gati professzor, akinek szeptemberben 9 nyelven jelent meg a "Vesztett illúziók " című nagy sikerű, az 50-es évekről szóló műve, dr. Tóth Imre, az Amerikai Magyar Szövetség társelnöke, egykori magyar külügyminisztériumi munkatárs és 56-os forradalmi bizottsági elnök, valamint Vásárhelyi Júlia, HVG rovatvezető, aki saját gyermekorráról és édesapjáról emlékezett meg. A hallgatóság - elsősorban a diákok - számos, a korra vonatkozó kérdést tettek fel.
Október 16-án a Carnegie Hall-ban került sor a New York-i 50. évfordulós megemlékezések legnagyobb szabású rendezvényére. A koncert előtt George Pataki, New York állam kormányzója, a megemlékezés amerikai fővédnöke köszöntette a 2400 fős közönséget, majd Simonyi András nagykövet mondott rövid beszédet, és felolvasta a magyar fővédnök, Sólyom László köztársasági elnök úr köszöntőjét. A koncert vendégei között volt Németh Zsolt (Fidesz) és Szabó Vilmos (MSZP), az Országgyűlés külügyi bizottságának hivatalos látogatáson Amerikában tartózkodó elnöke és alelnöke. Az emlékkoncerten közösen ünnepeltek New York és a szomszédos államok magyar közösségének tagjai, valamint a nagy számú amerikai közönség. A Yale Philharmonia Orchestra együttese a koreai Shinik Hahm vezényletével Bartók-, Liszt-, Erkel- és Kodály-művekből adott elő részleteket, fellépett a Takács Vonósnégyes, Frankl Péter zongoraművész, valamint Berkes János és Vizin Viktória operaénekesek. A koncert végén a közönség felállva, vastapssal méltányolta a fellépő művészek teljesítményét. A koncertet a másfél évvel ezelőtt létrehozott Koordinációs Emlékbizottság szervezte, amelynek munkájában aktívan részt vett dr. Horváth Gábor New York-i főkonzul és dr. Földvári Gábor főkonzul-helyettes is. A szponzori pénzek és a koncert nettó bevételéből a Koordinációs Emlékbizottság 56-os emlékművet fog létesíteni New York-ban.
Október 16-án 1956 emlékére ökumenikus misét tartottak New Yorkban, a 82. utcai Magyar Református Templomban. Az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb katolikus székesegyházában, a Szent Patrick Katedrálisban pedig külön, a magyar forradalom emlékének szentelt istentisztelet volt, amelyen beszédet mondott Lakatos István, a Koordinációs Emlékbizottság vezetője. Ugyancsak október 16-án este Arthur Schneier rabbi tartott megemlékezést a Park East zsinagógában.
Október 16-án a washingtoni Magyar Nagykövetségen teltházas koncertre került sor az 56-os megemlékezés-sorozat keretében. Az eseményen a 30 éve a Szovjetunióból elmenekült Eugene, Gina és Gary Levinson nagybőgőn, zongorán és hegedűn XIX. és XX. századi szerzők műveit adták elő, köztük Bartók darabjait és Brahms magyar táncait. Simonyi András washingtoni magyar nagykövet megnyitó beszédében kiemelte az 56-os forradalom és szabadságharc hősies küzdelmeinek hatását a három évtizeddel későbbi közép- és kelet-európai demokratikus átalakulási folyamatokra. A nagy közönségsikerű eseményen részt vett az Amerikai Egyesült Államokban hivatalos látogatáson tartózkodó Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Szabó Vilmos alelnök.
Október 19-én megemlékezést tartottak a Leica Gallery-ben, ahol a New York-i Magyar Főkonzulátus szervezésében Erich Lessing "Az 1956-os Magyar forradalom - Ötven évvel később" című fotókiállítása tekinthető meg 2006. szeptember 14. és november 4. között. Erich Lessing, az első fotóművész volt, aki Budapestre érkezett és minden aspektusát lefényképezte a forradalomnak, majd utána is visszatért gyógyszerrel és élelmiszerrel. A fotók szinte teljes dokumentációját nyújtják a forradalomnak és az azt követő időszaknak. A rendezvényen több mint kétszázan jelentek meg a New York-i diplomáciai, kulturális és üzleti élet, valamint a helyi magyarság képviseletében.A New York-i Főkonzulátuson 2006. október 22-én tartottak megemlékezést az 50. évforduló alkalmából. A himnuszok elhangzása után Földvári Gábor főkonzul-helyettes felolvasta Sólyom László köztársasági elnök és George W. Bush amerikai elnök üdvözletét. A megemlékezésen Mandur László, az Országgyűlés alelnöke mondott ünnepi beszédet, majd a köztársasági elnök nevében kitüntetéseket adott át, Lovas Györgynek és dr. Lakatos Istvánnak a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, Vámossy-Mikecz Miklósnak pedig a Szabadság Hőse Emlékérmet. A megemlékezésen a New York-i politikai, üzleti és diplomáciai élet, valamint a helyi magyarság képviseletében 200 fő vett részt.A New York-i Filharmonikusok október 26-án a Lincoln Center Avery Fisher Hall-jában adtak telt házas koncertet az 1956-os forradalom 50. évfordulójának tisztelegve. A műsoron Beethoven Szent István nyitánya és V. Szimfóniája mellett Ligeti György Lontano c. műve és Bartók I. Zongoraversenye szerepelt. A három emlékkoncert megvalósulását (a programot október 27-én és 28-án is megismétlik) Donald Blinken korábbi budapesti USA nagykövet és felesége, Vera Blinken jelentős összeggel támogatta, akik a koncert előtt a New York-i politikai és üzleti körök részére díszvacsorát adtak a Lincoln Center-ben. A díszvacsorán Donald Blinken, Zarin Mehta, a New York-i Filharmonikusok elnök-vezérigazgatója és Simonyi András nagykövet mondott beszédet.Connecticut államban október 30-án az állam fővárosában, Hartfordban, a Capitoliumban tartották meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójával kapcsolatos megemlékezést. A rendezvényen felolvasták Jodi Rell, az állam kormányzójának üdvözletét, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc Connecticutban élő résztvevői idézték fel személyes élményeiket. A New York-i Magyar Főkonzulátus részéről Dr. Földvári Gábor főkonzul-helyettes mondott beszédet és tolmácsolta Sólyom László köztársasági elnök úr üdvözletét. A megemlékezésen mintegy százan vettek részt.
Szeptember 17-én a Dél-Kaliforniai Egyetemen fényképkiállítás nyílt Erich Lessing fotográfus 1956-ban készített felvételeiből. Ebből az alkalomból az Amerikai Magyar Alapítvány átadta Szörényi Éva művésznőnek az Abraham Lincoln díjat.Október 7-én a Thália Stúdió, a Los Angeles-i Magyar Színkör előadta „A szent láng” című, verses, zenés történelmi játékot.Október 10-én a Los Angeles megyei Board of Supervisors ünnepi ülést tartott a Los Angeles-i Magyar Főkonzulátus és a magyar szervezetek képviselőivel az 50. évforduló alkalmából.
Október 14-én Virágh András orgonaművész, a "Remember Hungary 1956" emlékbizottság által meghirdetett zenei pályázat győztese orgona hangversenyt adott az Alhambrai Amerikai Magyar Baptista Gyülekezetben.
Október 16-án került sor a William Fox Magyar Filmklub által Kovács László, Mikó József és Zsigmond Vilmos tiszteletére tartott rendezvényre, akik 1956-ban felvételeket készítettek a forradalmi eseményekről.
A Fehér Ház október 18-án adta ki George Bush amerikai elnök proklamációját, amelyben az elnök köszönti az 1956-os forradalom 50. évfordulóját. Bush elnök a nyilatkozatban 2006. október 23-át az 50. évforduló hivatalos amerikai ünnepének nyilvánította és felkérte honfitársait, hogy ezen a napon ünnepeljék meg a jeles évfordulót.
Október 22-én megkoszorúzták a Los Angeles-i 1956-os emlékművet. Ezt követően a "Remember Hungary 1956" emlékbizottság emlékérmeket adott át.A Magyar Főkonzulátus és az Egyesült Magyar Ház közös rendezvényen emlékezett meg az1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról, ahol a Szabadság Hőse emlékérmeket is átadták.
A New York-i ENSZ Képviselet október 23-i megemlékezésére az ENSZ székházában került sor október 23-án, két helyszínen. Az első rendezvényt a Dag Hammarskjöld Könyvtár 175 fő befogadására alkalmas színháztermében tartották. Bródi Gábor ENSZ nagykövet bevezetőjét és a megemlékező beszédet követően Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szólalt fel. Ezt követően a meghívottak megemlékező mécsest helyeztek el a színpadon erre a célra felállított pódiumon, amelyen mécsesekből egy 50-es szám volt kirakva. A meghitt hangulatú rendezvényt Roberto McCausland-Dieppa, kolumbiai születésű amerikai zongoraművész koncertje zárta. A megemlékezést az ENSZ TV rögzítette és élőben közvetítette. A színházterem valamennyi férőhelye megtelt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével az ENSZ Közgyűlés bahraini elnök asszonya is, valamint Mandúr László, az Országgyűlés alelnöke. A megemlékezést és a koncertet követően a jelenlevők átvonultak az ENSZ Titkársági épületének aulájába, ahol az 1956-ot Budapesten kisgyermekként átélő Michael Korda emlékező szavait követően Bródi Gábor ENSZ nagykövet megnyitotta a magyar Külügyminisztérium által készíttetett vándorkiállítást. A vándorkiállítás két héten keresztül volt látható a Titkárság aulájában.
Október 25-én került sor a Los Angeles-i Magyar Főkonzulátus támogatásával a „Szabadság vihara” című dokumentumfilm mintegy 500 meghívott számára történő bemutatására.Október 26-án a Kaliforniai Egyetem szervezésében Makk Károly „Szerelem” című filmjét mutatták be.
Október 28-án a két kultúrának a zene általi egymásra találása jegyében, a washingtoni Magyar Nagykövetség szervezésében az Amerikai Egyetemen jóval több mint teltházas koncertet adott György Ádám magyar és Steven Spooner amerikai fiatal zongoraművész. Az eseményt a forradalomra történő megemlékezés jegyében Simonyi András washingtoni magyar nagykövetet nyitotta meg, külön üdvözölve az azon megjelent Oláh György Nobel-díjast, Andy Vajna producert és Demján Sándort a Trigránit elnök-vezérigazgatóját. A művészek egymást felváltva elsősorban magyar zeneszerzők - Liszt, Bartók, Dohnányi műveit, illetve Schuberttől és Brahms magyar táncátiratait adták el. A művészek előadását a közönség kitörő, hosszantartó tapsviharral honorálta, három ráadást is elérve.
Teltházzal zajlott az 56-os témájú magyar filmek bemutatása a Goethe Intézet mozitermében október 16-án, 23-án és 30-án. A sorozatot Makk Károly "Szerelem" című alkotása nyitotta meg, a következő héten amerikai alkotók rövidfilmjei következtek a forradalomról és annak emberi sorsokat meghatározó utóéletéről, a záróvetítésen pedig a BBC-nek egy, a forradalomról készült dokumentumfilmje, illetve 1957-58-as magyar híradórészletek következtek angol hangbemondással. Az előadásokat követően a nézőközönség bevonásával élénk beszélgetés és vita indult. A moderátorok az egymást követő eseményeken Tóth Imre, az American-Hungarian Federation társelnöke, Steven Fischer filmrendező és Kapitány Ferenc, a washingtoni Kossuth Ház vezetői voltak.
Connecticut államban október 30-án az állam fővárosában, Hartfordban, a Capitoliumban tartották meg az 1956-os forradalom 50. évfordulójával kapcsolatos megemlékezést. A rendezvényen felolvasták Jodi Rell, az állam kormányzójának üdvözletét, majd az 1956-os forradalom Connecticutban élő résztvevői idézték fel személyes élményeiket. A New York-i Magyar Főkonzulátus részéről Dr. Földvári Gábor főkonzul-helyettes mondott beszédet és tolmácsolta Sólyom László köztársasági elnök üdvözletét. A megemlékezésen mintegy százan vettek részt.
November 1-én a Dél-Kaliforniai Egyetem tudományos szemináriumot szervezett az 1956-os forradalom idején folytatott nyugati sajtó- és propagandatevékenységről.November 2-án a Los Angeles-i Magyar Főkonzulátus szervezésében mintegy 700 meghívott számára bemutatták a „Szabadság, szerelem” című filmet.November 5-én Roger Mahony kardinális ünnepi díszmisét tartott az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére.
November 3-án teltház mellett került sor a washingtoni Magyar Nagykövetség által az 56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat utolsó hangversenyére, amelyen a washingtoni székhelyű European Academy of Music and Art növendékei szerepeltek. Simonyi András magyar nagykövet nevében Szederkényi Viktor első beosztott üdvözölte a megjelenteket, méltatva a forradalom politikai és erkölcsi tanulságát, visszatekintést nyújtva a nagykövetségnek a forradalmi évfordulóhoz kapcsolódó eddigi gazdag kulturális programjára. A világszerte ismert zeneiskola 10 növendéke (4 éves kortól 18 évesig bezárólag) virtuóz módon adták elő zongorán Bartók, Brahms, Cziffra, Dohnányi, Liszt és ifj. Johann Strauss műveit. A rendezvényen a washingtoni diplomáciai élet számos képviselője is jelen volt.
November 9-én az 50. évforduló alkalmából bemutatták Charles Gáti könyvét az UCLA-n (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles).
2007
A New York állambeli Bard College február 14-17. között nemzetközi konferenciát tartott annak kapcsán, hogy az 1956-os forradalom leverését követően 345 magyar menekült fiatalt fogadott be az egyetem . Az egyetemnek sikerült közel 50 egykori diákot összetoborozni az 50. évfordulóra; számosan közülük családjukkal érkeztek a New York-tól északra fekvő campusba. A találkozóval párhuzamosan zajlott „Az 1956-os magyar forradalom hatása és öröksége” című nemzetközi tudományos konferencia. A rendezvényen magyar történészek (Frank Tibor, Rév István, Békés Csaba), a Bard oktatói (Leon Botstein, David Kettler, Norman Manea, Jonathan Becker), egykori menekültek (Bitó László, Novák Ferenc, Lipták Béla), továbbá Haraszti Miklós, az EBESZ média-szabadság képviselője és August Molnar, az American Hungarian Foundation elnöke vitatták meg az 1956-os forradalomnak és az azt követő menekülthullámnak a hatásait, tanulságait. A washingtoni magyar nagykövetséget Fehér Zoltán sajtóattasé, a Bard egykori ösztöndíjas hallgatója képviselte, aki a magyar emigránsoknak az amerikai társadalomhoz való hozzájárulásáról szóló panelbeszélgetés moderátora volt. A konferencia végén a résztvevők emléktáblát avattak az 50 évvel ezelőtt történtek tiszteletére.
2007. április 11-én amerikai előadóútja keretében - egy éven belül immár másodszor - nagysikerű koncertet adott Seres Dóra fuvolaművész a washingtoni Magyar Nagykövetségen. Zongorán Steve Beck, a National Symphony Orchestra tagja kísérte. Simonyi András nagykövet üdvözlő beszédében kiemelte a Gramophone Kiadó által 2005-ben a legjobb magyar klasszikus zenészként kitüntett fiatal előadóművész tehetségét, amelyet a koncerten megjelent soknemzetiségű közönség is igazolt. Mozart , Gaubert, Franck, Bartók, Poulenc és Doppler műveinek mély érzéssel áthatott előadása után a közönség tapsvihara hatására a duó ráadásként egy Rahmaninov darabot játszott. A rendezvényen több közéleti szereplő, egyetemi oktató, lelkész és üzletember vett részt.
A washingtoni Magyar Nagykövetség Rózsa Miklós háromszoros Oscar-díjas zeneszerző születésének 100. évfordulója tiszteletére, Simonyi András nagykövet szorgalmazására jubileumi koncertet szervezett 2007. április 14-én. A különleges eseményen díszvendégként részt vett a hivatalos látogatáson az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Dávid Ibolya MDF elnök, az IMF közgyűlésre meghívott Simor András MNB elnök és Tátrai Miklós, a Pénzügymisztérium államtitkára, azon megjelent Rózsa Miklós leánya és unokája. Simonyi András bevezetőjében hangsúlyozta Rózsa jelentős hozzájárulását a kortárs komolyzenéhez, bár hírnevét elsősorban hollywoodi filmzene komponálásának köszönhette. A rendezvényen Starker János világhírű gordonkaművész, Rózsa közeli barátja elevenítette fel a komponistával közös emlékeiket. A rendezvényt megelőzően Starker egy mesterkurzust tartott a nagykövetségen washingtoni gordonkaművészeknek. A különleges alkalmomra szerveződött trió Rózsa művein kívül egy-egy rövid Bartók és Kodály darabot is játszott. A koncert előadói Anastasia Khitruk (hegedű), Emilio Colon (gordonka) és Nariaki Sugiura (zongora) voltak.